Kamerákkal számolják a turistákat Velencében

2020. február 17. 14:15 | behir.hu

A velencei karnevál napján, vasárnap vezették be Velence városában a látogatók számlálására, terelésére és azonosítására felszerelt kamerás térfigyelőrendszert, ami a július elsejétől induló fizetéses belépés előfutárának számít, írja az MTI.

Majdnem százezren érkeztek Velencébe a karneválra, a térre azonban egyszerre csak 25 ezren léphettek be – a 2015-ös párizsi terrortámadások után bevezetett biztonsági intézkedések miatt. Több száz rendőr és civilben is szolgáló biztonsági őr ellenőrizte a tömeget.

Reggel fél kilenctől eltérő útvonalakon terelték az érkezőket a Szent Márk tér felé és onnan el. A légi felvételekkel és kézi számolókkal végzett mérések mellett a város 34 pontján felszerelt kamerák is üzemeltek, amiknek a főpróbáját most tartották.

Az önkormányzat turisztikai tanácsosa szerint az évi több mint 20 millió olasz és külföldi látogatót fogadó városban mindig is mérték és terelték az érkezőket, ezt azonban eddig pusztán a tapasztalatra támaszkodva, "megérzés" alapján tették, vagyis ha látták, hogy túl sokan lepték el az utcákat, hidakat és telítődött az egyik útvonal, akkor a közlekedési rendőrök más irányba terelték a tömeget.

A terelést mostantól a térfigyelő kamerák segítségével végzik.

A jelentősebb kereszteződési pontokon felszerelt kamerák nem videófelvételeket készítenek, hanem az elhaladókról gyűjtenek adatot:

Húsz századmásodpercenként továbbítják az alattuk elhaladók számát, sűrűségét, testmagasságát. A felnőttek és gyerekek megkülönböztetésére, valamint a járókelők mobilkészülékeiknek regisztrációs országát  is érzékelik, vagyis azt tudják, ki honnan érkezik és mennyi ideig tartózkodik a városban.
 

A velencei önkormányzat július elsejétől vezeti be a fizetős belépést a városba, ami fejenként napi 3 eurótól 10 euróig terjedhet az idegenforgalmi idénytől függően. Korábbi bejelentések szerint nem kell fizetniük az egy vagy több napos szállást foglaló turistáknak, a Velencébe dolgozni érkezőknek és a hat év alatti gyerekeknek sem.

A részletek még nem ismertek, de a tervek szerint a díjat az egy napra érkező turistákra vetik ki, akik egyénileg, többnyire vonattal vagy saját autóval érkeznek. A díjat mobilalkalmazással lehet majd befizetni, és a látogatókat egyelőre a közlekedési rendőrök szúrópróbaszerűen ellenőrzik. Aki nem fizeti be a belépési díjat, bírságra számíthat.

A tervek szerint a jövőben a kamerás rendszer a belépési díj mobiltelefonos befizetését is ellenőrizheti. 

 

Forrás: MTI

További programok »

Világ

Chicago csabai származású főkonzulja is megemlékezett a NATO csatlakozásról

Magyarország NATO-csatlakozásának 25. évfordulójára emlékeztek kedden az Egyesült Államokban, a Missouri állambeli Independence városában, ahol 1999. március 12-én hivatalosan véglegessé vált Magyarország, valamint Lengyelország és Csehország belépése az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe.
2024. március 17. 19:20
FEL