Kálmán Tibor: Békés nehéz, de eredményes évet zárt

2021. január 3. 12:40 | D. Nagy Bence

Számos, az előző években útnak indított projekt ért révbe és indult el Békés városában 2020-ban. A befejezett munkákról és a jövőbeni tervekről Kálmán Tibor polgármester számolt be.

Bár 2020 nem a közösségi rendezvények éveként vonul be a történelembe, de az ilyen irányú fejlesztések Békés városában – a Békés-tarhosi Zenei Napok és a Madzagfalvi Napok otthonában is kiemelt projektként kaptak támogatást.

– Többek között az Erzsébet liget is megújult, megszépült. Bízunk abban, hogy egy olyan közösségi térré válik a kisszínpaddal, ahol az elkövetkezendő években rendszeresen tarthatunk koncertetek, fellépéseket – monda el Kálmán Tibor, Békés polgármestere. Hozzátette, hogy jelentős fejlestések készültek el a Zöld Város programon, több helyen füvesítéssel, valamint az öntözőrendszert is korszerűsítették. A polgármester kiemelte, hogy folyamatosan zajlott a leromlott városrészek fejlesztése mintegy 10 kilométernyi járda lerakásával.

– Fontos projektként valósulhat meg a 2020-ban új lendületet kapó, Békéscsabát, Gyulát és Békést összekötő Zöldfolyosó projekt is, amelynek célja az Élővíz csatorna hajózhatóvá tétele – ismertette Kálmán Tibor.

Az egészségügy területén is történtek előrelépések. Októberben új, onkológiai szakrendelés indult el a városban, amely nemcsak Békés, de a járás többi településének lakói számára is ellátást biztosít. 

– A jövő tekintetében már most felsorakoztak a feladatok. Nyolc utca kap majd aszfaltburkolatot, illetve tervben van a műemlék jellegű épületek felújítása is. Az egyik ilyen emblematikus épület a városháza, ahol a tetőszerkezet és a homlokzat szorul felújításra – közölte a polgármester. Kálmán Tibor arról is beszámolt, hogy a békési gyógyfürdő jelentős, 2,4 milliárd forintos támogatást kapott. Mint mondta, a forrásból a strand- és wellness-szolgáltatásokat is fejlesztik, valamint egy négycsillagos szálláshelyez hoznak látre a Dánfoki Üdülőközpontban.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL