Rendhagyó lesz az idei Békés-tarhosi Zenei Napok

2020. szeptember 28. 14:57 | D. Nagy Bence

Nem marad el, de átalakul az idén már a 44. alkalommal megrendezett Békés-tarhosi Zenei Napok (BÉTAZEN).

A BÉTAZEN kapcsán Békésen, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban tartott sajtótájékoztatót Kálmán Tibor, a város polgármestere, Vámos Zoltán alpolgármester, Túri Andrea fesztiváligazgató és Bagoly László, a fesztivál művészeti vezetője. A szervezők a zenei napok több programjának otthont adó központban többek között a COVID-19 járvány kapcsán eszközölt változtatásokról is beszéltek.

– Nehéz feladatok elé állított minket az idei év, így a fesztivált sem tarthattuk meg az eredeti, nyári időpontban. Nemcsak az időpont, de az intervallum is változott: a korábban két héten át tartó rendezvénysorozatot most egy hónapra húztuk szét – emelte ki Kálmán Tibor. Mint mondta, a zenei napokat szakmaibbá, ezzel együtt populárisabbá is szeretnék tenni, hogy a települések kulturális örökségét további évtizedeken át gondozhassák.

 

A fesztivált idén október 4. és november 8. között rendezik meg.

 

A kulturális örökségekkel kapcsolatban Vámos Zoltán beszélt bővebben.

– Azokat az értékeket, amelyeket negyvennégy évvel ezelőtt itt létrehoztak, kötelességünk gondozni és továbbadni. A zenei napokat záró konferencián többek között ezekről az értékekről beszélünk majd, hiszen a BÉTAZEN nemcsak békési, de nemzeti örökség is – hangsúlyozta az alpolgármester. Hozzátette, hogy a zenei fesztivál már csak azért is kuriózum, mert a világon először a Békés-tarhosi Énekiskolában oktattak a Kodály-módszer szerint.

Bagoly László, a békési Szokolay Sándor Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója, a fesztivál művészeti vezetője a színes programkínálatról tájékoztatott.

– Fontosnak tartottuk olyan vendégek meghívását, akik a komoly- és a könnyűzene szeretőinek egyaránt ismerősek lehetnek. A 44. BÉTAZEN nyitókoncertjén például Illényi Katica is közreműködik, de a későbbiekben a Benkó Dixieland Band és Miklósa Erika is fellépnek – fogalmazott Bagoly László.

Az összesen öt, békési és tarhosi helyszínen zajló zenei napok fesztiválközpontjaként a korábbi évekhez hasonlóan ismét a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ szolgál.

– Fontosnak tartottuk még 2020-ban megrendezi a 44. BÉTAZENT. A zsúfolt, kéthetes programsorozat helyett azonban egy hónapban határoztuk meg a fesztivál időtartamát. Egyrészt a pandémia nekünk sem kedvezett, másrészt azt vettük észre, hogy a kulturálisan is ínséges időszak után sokkal többen érdeklődtek és fogadták szívesen a tényt, hogy mégis megrendezzük a zenei napokat – emelte ki Túri Andrea igazgató. Mint mondta, a járvánnyal kapcsolatos óvintézkedések részeként a vendégek a fesztivál programjain csak előzetes regisztrációt követően és kizárólag arcmaszkban vehetnek részt.

További programok »

FEL