Szerényebb körülmények között, de megrendezték a 22. Madzagfalvi Napokat Békésen

2020. szeptember 12. 12:39 | Papp Ádám Sándor

Nagy hagyomány Békés városában a Madzagfalvi Napok, amelyet mindig szeptember elején szerveznek meg. A zenés és táncos programokra jellemzően több ezer ember látogat ki. Idén a járványügyi korlátozások miatt szerényebb körülmények között rendezték meg a programot.

Eredeti formájában nem rendezhették meg Békésen a Madzagfalvi Napokat, ezért Madzagfalvi Családi Napok néven kétnapos rendezvénnyel várták az érdeklődőket pénteken és szombaton. A programokat úgy valósították meg, hogy 5-6 helyszínre vitték el az esemény elemeit és azokat lehetőség szerint a szabadtéren tartották meg.

Pénteken az elmaradt Gyermeknapot pótolták: ügyességi feladatokon és vetélkedőkön vehettek részt a fiatalok. Szombaton hagyományosan a kishalfogó versennyel indult a program. A Kecskeméti Gábor Kulturális Központ melletti rendezvénytéren különböző sport és hagyományőrző vetélkedők várták a vállalkozó szellemű jelentkezőket.

– Idén immár 22. alkalommal rendezhetjük meg a Madzagfalvi Napokat Békésen. Ez az esemény minden helyi lakos számára ismert és nagyon sokan izgatottan várják minden évben. Idén sajnos a koronavírus-járvány rányomta a bélyegét erre a programra is. Szakemberekkel konzultáltunk, hogy mi lehetne a helyes döntés az esemény kapcsán, és arra jutottunk, hogy idén rendhagyó módon családi napként hirdetjük és tartjuk meg a programokat. Le is rövidítettük a rendezvényt, illetve azokat a programelemeket tartjuk meg, amelyek az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem nagy tömegeket vonzottak, hanem kisebb közösségeket fognak össze. Ezáltal nem tesszük ki akkora tömegnek az egész rendezvényt, éppen ezért nem tartjuk meg a nagy koncerteket sem – emelte ki Kálmán Tibor polgármester.

 

Fotó: Máthé Csongor / behir.hu

Fotó: Máthé Csongor / behir.hu

 

Az eseményen a békési kézművesek, illetve vállalkozók által készített helyi termékek is megkapták a lehetőséget arra, hogy a lakosság körében ismertté váljanak. Többek között saját készítésű kosarakkal, sajtokkal és ÖKO zsákokkal, táskákkal találkozhattak az érdeklődők.

– Olyan termékeket hoztunk létre, amelyekkel hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a napi bevásárlások alkalmával lényegesen le tudjuk csökkenti az egyszer használatos műanyag csomagolóanyag használatát. Létrehoztuk többek között a hálós bevásárló zsákot és bevásárló táskát, amelyek 100% pamut anyagból készülnek el. Az anyag előállítástól a varrásig teljesen saját készítésű termékek ezek. Hulladékmentesek, mert az anyag mindig a megfelelő szélességre van lekötve – fogalmazott Szűcs István Lászlóné egyéni vállalkozó.

A Madzagfalvi Családi Nap szombat este egy nagykoncerttel ér véget a kulturális központ színháztermében. Az ingyenes esemény a kormányrendeletnek megfelelően ülőhelyes lesz és regisztrációhoz kötött.

További programok »

Itthon

Balázsék a Korzó térről ébresztették Békéscsabát

Az egyik kereskedelmi rádió nagyágyúi szeptember utolsó hétfőjét a békési megyeszékhelyen indították. A tiszteletbeli békéscsabai nevű Sebestyén Balázs, a tiszteletbeli békéscsabai, ám újkígyósi III. Rákóczi Feri és a tiszteletre méltó harmadik úr, azaz Vadon Jani ismét nagyot ment.
2021. szeptember 27. 19:04
FEL