K2-expedíció - Feljebb indul pénteken Klein Dávid és Suhajda Szilárd

2016. július 21. 18:55 | Mikóczy Erika

Néhány napos várakozás után, pénteken indul tovább Klein Dávid és a békéscsabai Suhajda Szilárd a Föld második legmagasabb hegyének 8611 méteres csúcsának meghódítására a Johnnie Walker K2 Expedíció keretében. A pénteki akár a mindent eldöntő csúcstámadás is lehet.

A hegymászók több mint egy hónapja indultak Budapestről az expedícióra. Június végén érték el az 5000 méteres magasságban található K2 alaptábort és azóta két akklimatizációs körön vannak túl, az elmúlt napokat azonban kényszerű várakozással töltötték az alaptáborban - közölte az expedíció kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel csütörtökön.

"Az első kínálkozó alkalommal felmegyünk - akárminek is nevezzük majd: csúcstámadásnak, akklimatizációnak - aztán, ha nem érjük el a csúcsot, reménykedünk majd, hogy az időjárás felajánl még egy lehetőséget augusztus elején" - ezeket a sorokat írta le Klein Dávid a naplóbejegyzésében.

Az expedíció tagjai három hete érkeztek meg az alaptáborba és azóta a mostoha időjárási körülmények miatt csak két akklimatizációs körön vannak túl, 6900 méterig jutottak az utolsó alkalommal. A második körben két éjszakát töltöttek el a 6700 méteren található kettes táborban, így megjárták már a technikás és meredek House-kéményt is. Hozzájuk hasonlóan a többi, oxigénpalack nélkül mászó társuk sem volt még a hármas táborban a hideg, havas, viharos időjárás miatt.

Az elmúlt hét szeles, olykor havas időjárása után a következő napokra ismét mászásra alkalmas időjárást jósolnak, amelynek köszönhetően Klein Dávid és Suhajda Szilárd újabb akklimatizációs körre indulhat, mely a terveik szerint akár csúcstámadás is lehet, hiszen addig mennek, ameddig a körülmények engedik.

A jó időjárás mellett is akadályozhatják a körülmények a Johnnie Walker K2 Expedíció sikerét. A hírek szerint az elmúlt napokban a sokat tapasztalt serpák is nehezen közlekedtek a hegyen, a kettes táborig sem tudtak feljutni, a korábban kiépített köteleket is mélyen eltemetve, itt-ott leszakadva találták, az útvonal nagy része pedig lavinaveszélyes volt.

Suhajda Szilárd tavaly már kísérletet tett Varga Csabával a csúcs meghódítására, az akkori expedíciót azonban meg kellett szakítaniuk, mert a felszerelésüket és a sátraikat is elvitték a lavinák és a csúcstámadás az időjárás miatt lehetetlenné vált. A két mászó tavaly 7400 méterig jutott fel a K2-re.

Klein Dávid május elején tért vissza az Annapurna-expedícióról, amelynek keretében megmászta a 8091 méteres csúcsot.

A K2-t magyar hegymászónak még nem sikerült meghódítania.

Forrás: MTI

FEL