Juhász Zoltán: Az első olvasás élmény meghatározza az ember életét

A 7.Tv Művészbejáró című magazinjában körutat szerveztünk, annak felderítésére, hogy ki mit gondol a könyvalapú olvasásról és kinek mi a kedvenc könyve? Juhász Zoltán, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója osztotta meg stábunkkal gondolatait.

Korábban Ugrai Gábor mesélt az olvasási szenvedélyéről, most pedig Juhász Zoltánt, a Békés Megyei Könyvtár igazgatóját kerestük fel az intézményben. 

– Arany László: A kiskakas gyémánt félkrajcárja című meséjét választottam, mely egy mesegyűjtemény egy része. Azért esett erre a történetre a választásom, mert a legelső olvasmányélményem kapcsolódik ehhez a meséhez. Gyerekként sok időt töltöttem nagymamámnál, akinek az volt a küldetése, hogy megtanuljunk nála olvasni. Emlékeim szerint ez volt az első kötet, amelyet elolvastam. Egy fehér borítójú könyv volt és tartalmazta ezt a mesét is. Sokat gyakoroltam, és amikor végre sikerült elolvasni az egész történetet hiba nélkül, akkor ajándékba nagymamám nekem ajándékozta ezt a könyvet, ami a mai napig megvan. Úgyhogy így mindenféleképpen a családi kötelék miatt döntöttem Arany László műve mellett – osztotta meg emlékeit Juhász Zoltán. 

Az igazgató hangsúlyozta a beszélgetés során, hogy nem ítéli el azt, aki az okoseszközöket használja informálódásra, lényeg, hogy olvasson és tájékozódjon. Mint mondta, adott a választás és tényleg, hogyha már valaki olvas, akkor az egy dicséretes dolog. Az olvasás kapcsán felhozta, ahogy az ő esetében is, az első olvasásélmény meghatározza az ember életét. 

A teljes beszélgetésünket a Művészbejáró című magazinban hallgathatják meg az érdeklődők. 

További programok »

Friss hírek

Békés vármegye kék hírei: Lopás, kábítószer birtoklás, elfogás

65 napot kell a börtönben töltsön egy vésztői férfri, mert nem dolgozta le közérdekű munkáját. Drogot találtak egy szarvasi férfinál, két körözött bűnözőtt állítottak elő a rendőrök a hétvégén, kifosztás miatt is kattant a bilincs. Békés vármegyei kék hírekből készítettünk összefoglalót.
12:23
FEL