Az evangélikus iskolásokkal startolt a Nemzetközi Felolvasómaraton a könyvtárban

2024. március 5. 16:03 | Csiffáry Zsuzsanna

Lázár Ervin Kossuth- és József Attila-díjas magyar író, elbeszélő, meseíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagjának művei kerültek a középpontba a XVI. Nemzetközi Felolvasómaratonon. A kulturális akciót a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium hallgatói kezdték el.

A Békés Megyei Könyvtár is csatlakozott a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár kezdeményezéséhez, a XVI. Nemzetközi Felolvasómaraton részeként Lázár Ervin alkotásait szólaltatták meg március 5-én. A felolvasómaraton 2009-ben egy székelyudvarhelyi pedagógus, László Judit ötlete alapján indult el, akkor több mint háromezren kapcsolódtak be a programba.

A Békés Megyei Könyvtár negyedik alkalommal csatlakozott a kezdeményezéshez. Először Pilinszky János, majd Nemes Nagy Ágnes műveit olvasták fel, utána Babits Mihály következett, ebben az évben pedig Lázár Erviné a főszerep. Minderről Juhász Zoltán, a Békés Megyei Könyvtár igazgatója tájékoztatott. Kiemelte, nagyon fontos célkitűzése a programnak, hogy minden évben jeles költők, írók műveit szólaltassák meg. 

 

Kép: Behir.hu

 

A rendezvényt a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium diákjai indították el. Az iskola magyar-irodalom szakos pedagógusa nyomatékosította: célja, hogy a diákok ne felejtsenek el olvasni, gondolkodni.

– Rendkívül fontosnak tartom az olvasást, annak megszerettetését. Nem kevesebb feladatomnak, küldetésemnek érzem, hogy olvassanak a gyerekek. Napjainkban rengeteg szöveg vesz bennünket körül, de tapasztalataim szerint a szövegértés rendkívül komoly problémát jelent. Egy nagyobb lélegzetvételű szöveghez nagyon sokan már hozzá sem kezdenek. Ezért vettünk részt ezen a felolvasómaratonon, hogy ne okozzon a diákoknak az olvasás problémát – fogalmazott Magyarné Zahorán Edit.

További programok »

FEL