A Békéscsabai Napsugár Bábszínház soron következő bemutatója a társulat babaszínházi sorozatába illeszkedik. A Gyuszi című előadás Biró Gyula egyszemélyes játéka, melynek szerves része Lovas Gábor zenéje. A darabot Juhász Anikó rendezte, aki nem először jár a békéscsabai műhelyben.
– Hogyan indult a pályád? Melyek voltak a meghatározó állomásai?
– A Kecskeméti Színház mozgásszínházi tagozatán majd a Budapesti Gyermekszínházban (később Arany János Színház), ahol 9 évig dolgoztam, mint mozgástervező, koreográfus. Később ugyanitt volt lehetőségem rendezők mellett mozgástervezőként dolgozni. Talán ezek voltak a legmeghatározóbbak. A fiam születése után volt 8 év az életemben, amikor egy saját társulatot működtetünk. Ezzel a műhellyel főleg szóló, vagy pár szereplős előadásokban dolgoztunk. Gyakran voltak bemutatóink a Trafóban és a MU Színházban, de sokat jártunk külföldre is.
– Hogyan keveredtél a bábszínház világába?
– Még a fiam születése előtt, a színészházban laktam Budapesten, és sok bábos ismerősöm volt. Kiszely Ági (Ciróka Bábszínház) is ott élt, a szomszédban lakott például Bartha Tóni (Bartha Tóni Bábszínháza), jártam be a Kolibri Színházba, ami akkor alakult, szóval sok barátom volt a bábszínészek között, ismertem őket. Aztán később, amikor a Kiszely Ági már Kecskeméten volt, megkérdezte, hogy lenne-e kedvem vele dolgozni. Lementem és onnantól kezdve több előadásban is dolgoztunk együtt. Ezután valószínűleg az ottaniak ajánlottak, mert később Bartal Kiss Rita is hívott mozgástervezőnek. Innentől elindult a bábszínházi vonal az életemben.
– Dolgoztál már korábban Békéscsabán, éppen az előbb említett rendezőkkel.
– 2013-ban Kiszely Ágival készítettünk közösen egy darabot, a Csigaházat, aminek Békéscsabán volt a bemutatója. 2014-ben pedig a Pocakmese koreográfusaként Bartal Kiss Ritával dolgoztunk a Napsugárban. Megszerettem ezt a világot. A felnőtt színházban már kijátszottam magamból minden kérdést, ami foglalkoztatott. A bábszínház tiszta világ.
– Ismét Békéscsabán dolgozol, de most egyedül rendezel, mégpedig egy egyszemélyes, kifejezetten mozgásokra épülő babaszínházi előadást. Hogyan jött létre ez a produkció?
– A Napsugár Bábszínháztól kaptam egy felkérést a korábbi közös munkánk és más babaelőadásaim kapcsán. A Biró Gyuszit ajánlották, hogy vele tudnék dolgozni. Megláttam a fényképét a honlapon és azonnal az ugrott be, hogy szóló előadás lesz. Nem is csalódtam, amikor először találkoztunk a Gyuszival, rögtön nyitott volt és ugyanazt láttam a szemében, amit a fotón.
– A munkamódszeretek szempontjából is fontos volt ez, hiszen érdekesen alakult ki a történet. Nem egy megírt darabbal kezdtetek el foglalkozni ugyanis. Mi alapján épült akkor fel az előadás?
– Amikor engem megkerestek a Napsugárból, akkor volt valami halvány elképzelésem egy kétszereplős darabról, de én mindig úgy dolgozom, hogy a színészek karakterét figyelembe veszem, úgy alakítom a dolgokat, hogy legyen lehetőségük kibontani magukat. Én a műhelymunkában hiszek. A Biró Gyuszi amúgy is fantasztikus figura, erős kisugárzással, szép stílusérzékkel és nagyon jó a mozgása. De a Lovas Gábor, aki a zenét csinálja az előadáshoz, szintén nagyon fontos szerepet kapott. Ő is egy nagyon érzékeny, kreatív ember. Vele is úgy dolgozunk, hogy én néha őt is úgy kezelem, mintha szereplő lenne. És a műhely is nagyon benne van az előadásban. Maga a báb, a Gyuszika, rengeteg kézen ment keresztül. Mindenki dédelgette, a magáénak érezte, hozzá tett valamit.
– Egy kicsit többet megtudhatunk a történetről? Miről is szól a Gyuszi?
– Az egész történet egy álom tulajdonképpen, és mint ilyen, nem feltétlenül kell legyenek benne logikai sorok, az álom egy teljesen kötetlen közeg. Egy ágyból indul az egész, hiszen a kicsik idejük egy igen nagy részét ágyban töltik, így eleve olyan dolgokkal találkoznak majd az előadáson, amivel amúgy is rendszeresen. Ilyenkor van a szülőkkel egy közös rituálé, egy kis intim helyzet, tehát egy oldott állapot. A másik, ami fontos, hogy a gyerekek minden játékukban kijátsszák a velük történteket, a félelmeiket, az élményeiket. Alapvetően erről szól a darab is. Persze lehetne hosszasan fejtegetni a filozófiáját, a hátterét, de szerintem az a legfontosabb, hogy egy jó előadás rétegekből áll. Minden néző, felnőtt és gyerek egyaránt kivonja azt, ami neki szól, az ő nyelvén érthető a darabból és persze mindezt nem tudatosan tesszük. Ez egy nagyon feszes előadás, amiben nincsenek lehetőségek improvizációra. Fontosak a fények, a hangok, de még a csendek is. És végig ott van az előadásban a legfontosabb, a titok!
Varga Anna
