Ezútal is a Kornélia Étterem adott otthont a bálnak, melyet nem egészen tíz éve rendeztek meg először, ám a covid, mint oly sok esetben, közbeszólt. A közösségek megtartása és építése azonban a gimnázium DNS-ben van.
– Minden iskola akkor jó iskola, ha közösség veszi körül. Ennek az alapja egy jól működő, támogató alapítvány. Idén már jubileumot ünnepelhettünk. A nevelőtestület és az iskola vezetése az alapítvány kuratóriumával közösen mindig előre meghatározza a bál célját. Jeleneg kettős célt szeretnénk megvalósítani: elsősorban egy diákunk megsegítésére gyűjtünk, akinek az egészségi állapota támogatást igényel, illetve az udvarunk kertkultúráját, infrastruktúráját szeretnénk megújítani. Ennek részleteiről a maga idejében számolunk be – fogalmazott Szabó László.

A főigazgató a Szülők-Öregdiákok Alapítványáról is szólt.
– Jelenleg több mint hatszáz diákunk van, a kollégiumunk révén pedig más iskolák diákjai is részesülnek a gimnázium kínálta lehetőségekből, nagy iskola vagyunk tehát. Az egykori Rózsa Ferenc Gimnázium jogutód intézményeként mindig is erős oldalunk volt a közösségépítés. Vallom, hogy az Andrássy Gyula gimnáziumnak is ugyanazt a feladatot kell beöltenie, mint a 20. században a Rózsának, jelesül, hogy a békéscsabai és Békés vármegyei értelmiség utánpótlás bázisa legyen. Az értelmiség pedig hálás az alma materének, ezért is rendelkezünk ilyen öregdiák támogatással – emelte ki az intézményvezető, hozzátéve: egy iskola soha nincs kész, folyamatosan építeni kell, ahogyan időről időre a műveltségképet is frissíteni szükséges.

A bál sokrétű voltáról az alapítvány kuratóriumi elnöke beszélt.
– Ez alkalommal is a diákok kaptak lehetőséget arra, hogy megmutassák tánc vagy zenei tudásukat, sok kiemelkedően tehetséges fiatal jár gimnáziumba. Képességeiket persze nemcsak saját, hanem diáktársaik szülei is láthatják: örömmel mondhatom, hogy akár kilencedikes, akár végzős gyermekek szülei is ellátogatnak a bálra. Természetesen a szülők és az öregdiákok mellett minden évben van egy díszvendégünk, aki idén Banner Géza volt – mondta el Bartolák Mária.

Az eseményen a városvezetők is képviseltették magukat. Nagy Ferenc alpolgármester kettős minőségben vett részt az esten.
– Gyermekeim révén is érintett vagyok ezen az alkalmon, mindkét fiam ide járt, a nagylányom pedig jelenleg is az iskola diákja. Rendkívül jó közösség alakult itt ki, ami azért is örömteli, mert a szülők egy-egy szülői értekezleten kívül nem sokszor találkoznak egymással. Fontos tehát, hogy mi, szülők is tudjunk kapcsolódni egymáshoz, hiszen ez jó a gyerekeknek és jó az iskolának is – fogalmazott az alpolgármester.
