– A Lencsési Közösségi Ház életében több évtizedes hagyomány, hogy április 11-én, József Attila születésnapján fejet hajtunk a költő Lencsési úti szobránál. Egyrészt, mert hivatalosan József Attila a lakótelep neve, illetve azon szerencsés nemzetek közé tartozunk, akik a végtelenségig tudják sorolni az íróikat, költőiket: Janus Pannonius, Balassi Bálint, Batsányi, Berzsenyi Vörösmarty, Petőfi, Ady, József Attila, Tóth Árpád stb. – fogalmazott Takács Péter, a kulturális intézmény vezetője.
Azt követően Zsibrita Mária Juhász Gyula Tavaszvárás, Kertészné Joli Aranyosi Ervin Béke és a szeretet, Csépainé Vera József Attila Anyám, Beraczkáné Veronika Juhász Gyula Himnusz az emberez című költeményét szavalta el, valamint Péter Erika saját, Tavasz József Attilának című, aznap írt friss versét adta elő.
Végül az intézményben működő nyugdíjasklub, természetjáró kör, kertbarát kör és a Lencsési Közösségi Ház képviseletében két önkéntes megkoszorúzta a József Attila szobrot.
A programot a Kemény Gitárklub harmóniái helyezte keretbe.