Jövő héttől indulnak a napközis Erzsébet-táborok

2020. június 22. 16:12 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Idén nyáron 8 héten keresztül hétfőtől-péntekig várják majd a gyerekeket a napközis Erzsébet-táborok az ország minden pontján. A járványveszélyre való tekintettel ebben az évben az intézmények maximum 20 fős táborokat indíthatnak, amelyek tervezett programjaival pályázhattak a Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványhoz.

A Dobozi Általános Iskola négy éve szervez különböző tematikájú napközis Erzsébet-táborokat. Az egyik dobozi táborozó csoport tavaly még a zánkai Erzsébet-táborba is eljutott, ahol a gyerekek sárkány-hajóztak, sokat fürödtek a Balatonban és életre szóló élményekkel tértek haza.

A dobozi iskola diákjai a nyári szünetben a Terülj-terülj asztalkám gasztronómiai, az Ökokerekek és Meseremekek elnevezésű mesékkel és kerékpártúrákkal színesített, valamint az Éneklő ifjúság című zenés táborokban vehetnek részt iskolatársaikkal, akikkel a járvány miatt már három hónapja nem találkoztak, csak a pénteki bizonyítványosztáson.

– A járványra való tekintettel nagyon jól jön a családoknak ez a táborozás, hiszen a hétköznapi gondokat le tudjuk venni a vállukról, olyan téren is, hogy  a szülők nyugodtan mehetnek munkába, mert tudják, a gyermekük biztos helyen tartózkodik – mondta el a táborokkal kapcsolatos tapasztalatát a Dobozi Általános Iskola intézményvezetője, Zsigmond Károly.

2020 nyarán 8 héten át tartanak majd az Erzsébet-táborok június 29-től, amelyekre a táborokat szervező oktatási, szociális és kulturális intézmények jelentkezhettek.

– Amellett, hogy a gyermekek napi négyszeri étkezést kapnak, az Erzsébet-táborok az élményprogramok terén is kimagasló lehetőségeket nyújtanak. Az intézmények, pedagógusok szervezik a programokat, az Erzsébet Alapítvány szakmai javaslataival, illetve kvázi kötelező programelemek megjelenítésével – közölte megkeresésünkre Darabánt Judit, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány kommunikációs igazgatója.

A programelemek a sport, egészségtudatos életmódra, környezettudatosságra, művészeti nevelésre, önismeretre, közösség építésre és kompetencia-fejlesztésre fókuszálnak, emellett a kirándulások is kiemelt jelentőséggel bírnak egy-egy Erzsébet-táborban. Idén emellett a szakemberek megtanítják a gyermekeknek azt is, hogy hogyan lehet hatékonyan védekezni a vírusokkal szemben a táborokban.

További programok »

FEL