Jól teljesítenek a békéscsabai középiskolák

2023. december 13. 15:32 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Jól teljesítenek a békéscsabai középiskolák az országos rangsorokban. A békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium ismét bekerült a középiskolák TOP100-as hazai listájába. A technikumok ehhez hasonló rangsorában pedig három békéscsabai intézmény szerepel, közülük a legjobb a hatodik helyet megszerző Széchenyi István közgazdasági technikum.

Minden évben elkészítik azt a listát, amely a középiskolákat rangsorolja az érettségi, a felvételi és a kompetenciamérési adatok alapján. A HVG top100-as középiskolai rangsorában idén is szerepel a békéscsabai Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium, most a 91. helyen. 

– Ez nagyon nagy büszkeséggel tölt el. Abszolút csapatmunka, több mint 600 diáknak, szülőknek, a fantasztikus pedagógus kollégáknak és gyakorlatilag a gimnázium összes dolgozójának ez nagy siker. A megyéből elsőként és egyedül vagyunk fent a listán. Én megszámoltam a régióból – ha jól emlékszem – a hetedikek vagyunk – mondta el az Andrássy Gyula Gimnázium és Kollégium igazgatója. Szabó László hozzátette: úgy gondolja, hogy nem százszázalékosan mutatja meg az a lista az intézményekben folyó pedagógiai munkát, de a mérhető matematikai számok alapján nagy dolog bekerülni ebbe a százas listába.  

Az IKK Innovatív Képzéstámogató Központ a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal adatai alapján vizsgálta, hogy a tanulók milyen tanulmányi eredménnyel érkeznek az intézményekbe, hogyan aránylik az évismétlők száma az intézmény tanulói létszámához, és milyen eredménnyel teszik le az érettségi vizsgát. Ez alapján idén is elkészült az ország legjobb száz technikumának listája, amelynek az előkelő hatodik helyén a Békéscsabai Szakképzési Centrum Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium szerepel.

 

A BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági iskola (Közgé) frontépülete – behir.hu/Such Tamás

 

– Hosszú évek óta benne vagyunk a top 10-ben a technikumok, vagy a szakképző iskolák rangsorában, ami számunkra nagyon nagy megtiszteltetés. Azt gondolom, hogy kiemelkedő a tantestület és motivált, de jó képességű tanulók nélkül ez nem lenne lehetséges. Így joggal vagyunk büszkék rájuk és mindent megteszünk annak érdekében, hogy a következő években is a legjobb iskolák sorait tudja a Közgé bővíteni – emelte ki Paláncz György a BSZC Széchenyi István Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum és Kollégium igazgatója

A Békéscsabai Szakképzési Centrum további két iskolája szerepel ebben a 100-as rangsorban: a 31. helyen a Nemes Tihamér Technikum és Kollégium, valamint a 35. helyen a Vásárhelyi Pál Technikum és Kollégium.

További programok »

FEL