A jól létünk a jólét záloga – Egy nap a testi-lelki egészségért Békéscsabán

2025. június 11. 14:35 | Fajó Attila

Első alkalommal szervezte meg a Mentálhigiénés Egyesület Jól-lét Expo elnevezéssel az egészséges életmódot népszerűsítő programját. Az eseményen a testi-lelki feltöltődést különféle foglalkozások biztosították.

A programnak a Békés Mérték Közösségi Ház adott otthont, ahol szűrővizsgálatok, egészségnevelő programok, művészetterápia, megelőző-felvilágosító szolgáltatások, illetve rengeteg játék, testi-lelki feltöltődés és persze étel-, illetve italkóstoló várta a résztvevőket.

A délelőtti idősávban az evangélikus gimnázium két középiskolás osztálya adta a program közönségét, akik aktívan részt vettek a foglakozásokon. A diákok életkoruknál fogva remek célcsoportja voltak a nap célkitűzésének, miszerint a mentális egészségmegőrzés épp olyan fontos, ha nem nagyobb súllyal esik latba, mint a fizikai testedzés, persze utóbbi sem elhanyagolható. 

– Örülök annak, hogy külső helyszínen vehetünk részt egy ilyen programon, ugyanis az iskolában is sokszor van ilyenre lehetőségünk, de most, függetlenül az intézményi keretektől, talán egy kicsit mindenki nyitottabb és együttműködőbb – fogalmazott az egyik résztvevő diáklány, Ács Amanda.

 

 

Az önkéntesek a Békési Mentálhigiénés Egyesület, a Béthel Alapítvány - Gadara Ház és a Védőburok Nappali Ellátás munkatársai közül kerültek ki.

A szervezők képviseletében Bonnyai Sándor intézményvezető kiemelte: a különböző állomásokon megforduló érdeklődők kérdéseket tehettek fel, amelyekre hozzáértők, szakavatott személyektől kaphattak választ, legyen szó akár testi, akár lelki szükségletről. 

 

Galéria

További programok »

FEL