Jelentősen lecsökkent a megyei őzállomány

2024. október 16. 09:20 | Csiffáry Zsuzsanna

Az őz az egyik legelterjedtebb hazai nagyvadfaj, a legtöbb példány Békés vármegyében él, emellett az itteni őzállomány bír a legnagyobb agancsokkal. A szakértőket azonban aggasztja, hogy a hazai őzszám idén egy negyeddel csökkent.

Hrabovszki János, Magyar Vadászkamara Békés Vármegyei Szervezetének elnöke ismertette,hogy a csökkenés miatt Békés vármegye kifejezetten érdekelt a betegségek kutatásában. 

– 2022 nyarán kezdődött a baj, azelőtt nem érzékeltük a csökkenést. A nyári aszály következtében az őzgida állomány lényegében elpusztult. Elapadtak a suták, nem tudták felnevelni a szaporulatukat. 2023-ban tudtuk számszerűen megállapítani, hogy az őzállományunk egyharmadát elveszítettük. Ekkor megpróbáltuk a Békés Vármegyei Kormányhivatallal karöltve csökkenteni az őzállomány hasznosítását. Kevesebbet lőttünk, ami azt jelenti, hogy maximum 3000 őzbak állomány került terítékre a vadászat során. Korábban ez a szám 4000-4200 volt. Ez nagyban befolyásolja a vadászat turisztikai vonzását. Békés vármegyébe osztrák, német, szlovák vadászok utaznak őzbakra vadászni, idén egy negyeddel kevesebb állatot lőttünk, ami jelentős bevételkiesést jelent. Nem tudjuk, mi váltja ki az állatok elhullását, egyelőre vizsgálódunk. Valószínű, hogy a klímaváltozás is hatással volt az állatokra – fogalmazott az elnök. 

Kiemelte, hogy korábban 20 ezer-25 ezer őzet tartottak nyilván, ez a szám mára 20 ezer alá csökkent.

– Mindezek mellett az őz sajnos lassan regenerálódik, mert évente egy, maximum kettő gidát tud felnevelni egy őzsuta. Az elhullott állatokat laboratóriumi vizsgálatoknak vetjük alá, hogy fény derüljön az állománypusztulás okára – tette hozzá Hrabovszki János.  

Az őzek természetes ellensége a sakál, melyet a vadászok nehezen tudnak féken tartani, rendkívül szapora vad. 

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL