Közeleg a horgászok és vadászok napja Dánfokon

2025. május 26. 12:42 | Bere Mátyás

A VI. Békés Vármegyei Vadász- és Horgásznap, valamint a jubileumi, X. Körös-völgyi Halászlé- és Halételkészítő Verseny június 14-én, a tavalyi helyszínen, a Dánfoki Üdülőközpontban, sok újdonsággal várja majd az érdeklődőket.

A mesterségeket bemutató napon a lövészversenytől a halételek változatos kínálatán át egészen az agárbemutatóig számos program várja a családokat.

Zuberecz Tibor Békés vármegyei fővadász, az Országos Magyar Vadászkamara Békés Vármegyei Területi Szervezetének elnökhelyettese kiemelte, hogy a közösségi élmény az egyik legfontosabb része a programnak. Hozzátette, hogy az utánpótlás a horgászoknál és a vadászoknál is egyaránt szükséges.

– A vadászkutyákat lehet majd simogatni, meg lehet nézni a hagyományos fajtákat, mint a magyar vizsla, vagy a magyar agár. Emellett sólymot is kézbe lehet majd venni és meg is lehet röptetni. Lesz íjászkodás is. Programjaink része lesz egy pontgyűjtő lövészverseny is. Ez rendkívül látványos esemény lesz – fogalmazott, hozzátéve, hogy az új vadászokat is június 14-én szombaton avatják majd fel.

 

 

Nemes Attila, a Körösvidéki Horgász Egyesületek Szövetségének ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy ezúttal nem horgászversennyel készülnek, hanem egy gasztrokulturális eseménnyel.

– A Körös-völgyi Halászlé- és Halételkészítő Versenyt közel 10 ezelőtt ezen a helyszínen a halételek népszerűsítéséért kezdtük el. A tavalyi dánfoki közös esemény annyira jól sikerült, hogy úgy döntöttünk, itt folytatjuk ezt a hagyományt. Négy kategória lesz: tiszai, dunai és egyéb hallé, illet egyéb halételek. A versenyre június hatodikáig lehet nevezni, és a tagegyesületek halat is kapnak, melyet a helyszínen tudnak elkészíteni, de természetesen a külső nevezőket is szeretettel várjuk – fejtette ki Nemes Attila.

Ezek mellett horgász- és vadászkiállítás is várja az érdeklődőket, de a gyermekprogramok sem maradnak ki a kalapból.

Kálmán Tibor, Békés polgármestere elmondta: megtiszteltetés számukra, hogy ismét városuk adhat otthont a horgászok és vadászok össznépi rendezvényének, ami egy igazi családi program is lesz egyben.

– Hallva a programokat, hogy mivel készültek a horgászok és vadászok azt gondolom, hogy nagyon színes lesz a paletta. Mind a város, mind az üdülőközpont számára egy kiváló nyárindító rendezvény lesz ez – fogalmazott a városvezető.

 

További programok »

FEL