Jelentkezz a BSZC-hez sportedzői, sportvezetői képzésre!

2022. január 17. 06:00 | behir.hu

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület számtalan sikeres eredményt tudhat maga mögött, de nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás-nevelésre is. Óriási lehetőségnek tartja a BRSE a Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium "Sportedző, sportszervező" képzését!

“Békéscsabán olyan Röplabda Akadémiát építettünk, ahol országos szinten a legjobb és legprofibb felkészítést kínáljuk a sportoló fiataloknak! A tehetséggondozó programban résztvevő sportolóink speciális felméréseken vesznek részt, a jelenkor legmodernebb technológiájával, országosan is elismert szakemberek monitorozzák teljesítményükett. A reggeli edzéseken kiemelt szerepet kap a prevenció, amit gyógytornász irányít, valamint a posztspecifikus egyéni képzés. Azt kívánjuk elérni, hogy rang legyen bekerülni a programba, hosszú távon pedig ösztöndíjban részesíthessük az arra érdemeseket.” – fogalmazott Baran Ádám, a BRSE elnöke.

Az Egyesület elkötelezett abban, hogy a náluk sportolókat felkészítsék egyéni és csapat szinten is arra, hogy jól kezeljék a kihívásokat és megállják helyüket az életben és a sportban egyaránt. Remek lehetőség a Békéscsabai SZC Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium "Sportedző, sportszervező" képzése, ahol a tanulók az 5 éves tanulmányaik alatt érettségit és sportedzői szakképesítést szerezhetnek. A cél a tanulás és sport összhangba hozása, így a tanórák összegyeztethetőek az edzésekkel. Ajánlott minden fiatal számára, akinek a sport, sportolás iránti elkötelezettsége oly mértékű, hogy szívesen választja ezt a területet hivatásául. 

A sportedző-sportszervező szakember sportágspecifikusan, célirányosan tervezi, szervezi és irányítja a sportolók, csapatok rövid-, közép- és hosszú távú felkészítését és versenyeztetését. Megtanítja a sportág technikai, taktikai és játékrendszer-ismereteit, játék- és versenyszabályait. Értékeli a sportolók edzéseken és a versenyeken nyújtott teljesítményét, a korszerű pedagógiai és edzéselvek, edzésmódszerek figyelembevételével fejleszti teljesítőképességüket és teljesítőkészségüket. Edzőmérkőzéseket és versenyeket, illetve edzőtáborokat, valamint egyéb sportrendezvényeket szervez.

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület deklarált célja 2022-ben is a minőségi utánpótlásnevelés és a további sikeres szereplés. Baran Ádám klubelnök elmondta, hogy ebben az idényben ismét kézzelfogható közelségben van, hogy Békéscsabára kerüljön a Magyar Kupa serlege és bajnoki címet is ünnepelhessenek a szezon végén. 

További részletek a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület honlapján, ide kattintva.

További programok »

FEL