Röplabda sportedzőket képeznek Békéscsabán

2024. február 9. 12:27 | Hidvégi Dávid

A 2021/22-es tanévtől kezdve Békéscsabán is elérhető a röplabda sportedzői, sportszervezői képzés! A BRSE stratégiai partnerségben működik együtt a Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikummal és sportosztályt is indított.

A Békéscsabai Röplabda Akadémia szeptember óta ad otthont a röplabda sportedzői képzésnek. A diákok többsége tagja a BRSE utánpótlásának is.

– Már régóta röplabdázok és az iskola új lehetőségeket nyitott számomra azzal, hogy reggeli edzést biztosít és új szakmai tantárgyat ismerhetek meg. Sporttal kapcsolatos szakirányba szeretnék továbbtanulni – mondta a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület U20-as csapatának játékosa, Frisnyicz Karina

Az itteni órákat három hetente az a Toma Sándor tartja, aki a hazánkban elérhető legmagasabb szintű végzettséggel rendelkezik, ráadásul komoly nemzetközi és élvonalbeli tapasztalattal bír. A fiatalok jelenleg a kondicionális képességfejlesztés kettes modulját tanulják.

– Úgy próbáltam összeállítani az anyagot, hogy az egy egy kicsit interaktívabb legyen, így sok benne a videó. A prezentációkban olyan magyarázatok szerepelnek, az anatómia, az élettan, a biomechanika és az edzéselmélet kapcsán, ami jobban megérthetővé teszi ezt a rendszerben való gondolkodást, mert itt elsősorban erról van szó – fogalmazott a szakember.

 

 

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület kiemelt célja, hogy helyben, az akadémián képezze azokat a tehetségeket, akik egy napon az utánpótlás és a felnőtt válogatottak gerincét adhatják.

– Felmerült bennünk a gondolat, hogy nem elég csupán a délutáni edzésprogram, hanem ezt sok esetben ki kell egészíteni reggeli edzésekkel és egyéni képzésekkel. Akik a hagyományos modell szerint járnak iskolába ezt nem tudjuk feltétlenül teljesíteni. Itt jött a gondolat, hogy építsünk egy partneri kapcsolatot az egyik iskolával, ahol egy sportosztály úgy tud működni, hogy támogatja a lányokat az élsportra való készülésben – hangsúlyozta Békéscsabai Röplabda Sportegyesület operatív igazgatója, Borbola István.

A Békéscsabai Röplabda Sportegyesület a Békéscsabai Szakképzési Centrummal kötött stratégiai együttműködési megállapodást, amely részeként sport osztályt indított a Szent-Györgyi Albert Technikumban.

További programok »

FEL