Jazzel indították a napot a diákok: az Oláh Dezső Trió koncertezett Békéscsabán

2019. október 15. 18:05 | behir.hu

Az Oláh Dezső Trió tartott improvizatív jazz koncertet hétfőn délelőtt a Csabagyöngye Kulturális Központban, a békési megyeszékhelyen. A zenekar a Filharmónia Magyarország szervezésében ad koncertsorozatot Békésben.

A program nagy népszerűségnek örvend, ezt az is bizonyítja, hogy a békéscsabai állomás telt házas volt. Oláh Dezső jazz-zongoraművész elmondta, hogy egy-egy turné alkalmával naponta 2-3 előadást is tartanak. 

– Ilyenkor azon kívül, hogy utazunk és játszunk a gyerekeknek, már csak arra van időnk, hogy kipihenjük magunkat – fogalmazott. Hozzátette, hogy a fellépéseket követően a diákok rendszerint kérdésekkel fordulnak hozzájuk. A művész kiemelte, hogy a pedagógusok mindig megosztják velük élményeiket és tapasztalataikat, ez a kapcsolat nagyon fontos az együttes számára.

A zenészek játékos formában vonták be a fiatalokat az improvizálásába, amely még érdekesebbé tette az élő zenét a gyerekek számára.

 

Galéria

 

A Filharmónia Magyarország több évtizede szervez ifjú zenebarát hangversenyeket a gyermekeknek. Az effajta koncertsorozatok rendezése régi hagyomány, amelyeknek célja, hogy közelebb hozza a diákokat az iskolai tananyagban szereplő műfajokhoz.

– Ez egy remek programja a Filharmónia Magyarországnak. Teljesen más az az anyag, amit ének órán tanulunk a gyerekekkel. A legjobb CD felvétel sem adja vissza azt az élményt, amelyet az élő zene nyújthat – hangsúlyozta Hajtmann Ildikó ének-zene szakos tanár.

A diákokat olyan impulzusok érik az élő zene hallgatásakor, amelyek hozzászoktatják őket a későbbiekben is a koncertek látogatásához – mondják a szervezők. 

 

Szilágyi Viktória

További programok »

FEL