Januártól új néven működik tovább a Békés Megyei Önkormányzat

2022. november 18. 15:21 | Vincze Attila

Ismét ülésezett a Békés Megyei Önkormányzat közgyűlése pénteken. Az eseményen többek között szó volt a megye oktatási, szakképzési helyzetéről, a Békés vármegye név használatáról, valamint a Békés Megyei Értéktár tavalyi munkájáról is.

Az ülés legfontosabb történéseiről a Békés Megyei Önkormányzat elnöke számolt be a behir.hu-nak. Zalai Mihály elmondta, hogy a testület tájékoztatót kapott a Békéscsabai és a Gyulai Tankerületi Központoktól, Szakképzési Centrumoktól a megye oktatási helyzetét illetően. Mint fogalmazott, a szakképzés rendszere rugalmasan reagál a a gazdaság változásaira, a társadalmi elvárásokra, ennek következtében az elmúlt időszakban a szakmák száma lecsökkent, jelenleg mintegy 175 szakmát lehet tanulni ezekben az intézményekben. A közgyűlés elnöke kiemelte, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a szakmák iránt, ez szerinte azért is fontos, mert a gazdaság fejlődésének gátja lehet a szakemberhiány.

Zalai Mihály az oktatási intézmények kapcsán emlékeztetett, hogy a megyében az elmúlt néhány évben mintegy 6,6 milliárd forintból történtek fejlesztések.

– Állami forrásból és természetesen uniós források bevonásával is nagyon sokat költhettünk Békés megyében az iskolák felújítására, ehhez a megyei önkormányzat is több mint 4 milliárd forinttal tudott hozzájárulni. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban is iskolák újultak meg Békés megyében – hangsúlyozta. 

Megjegyezte, hogy a megyei önkormányzat teljes mértékben támogatja a pedagógusok jogos követeléseit, azonban felszólítja az ellenzéki képviselőket, hogy lehetőleg ne akadályozzák azt, hogy hazánk megkaphassa a tanárok béremeléséhez szükséges uniós forrásokat. 

Fontos téma volt még az ülésen a vármegye elnevezés használata, hiszen az Alaptörvény alapján, január elsejétől a megyét Békés vármegyének nevezik majd, ezért a testületnek is döntenie kellett a saját elnevezéséről. Ennek megfelelően januártól a grémium Békés Vármegye Önkormányzata néven folytatja tovább munkáját. A közgyűlés elnöke úgy fogalmazott, hogy ezzel a megnevezéssel visszatérnek a demokratikus megyei működéshez, melynek évszázadokra visszanyúló történelmi alapjai vannak. Az átállás költségeiről is szó esett, ami minimális lesz, mert egyelőre csak a bélyegzők cseréje válik szükségessé. 

Az eseményen a Békés Megyei Értéktár Bizottság is beszámolt az elmúlt évi működéséről. A megyei önkormányzat több pályázatot nyújtott be, ezek közül az egyik a megyei identitás erősítésére vonatkozott. Mint kiderült, ebből már egy egész megyére kiterjedő geocaching játék megvalósult, azonban folyamatban van több száz kisfilm gyártása, melyek azokat az értékeket mutatják be, amelyek a települési értéktárban szerepelnek. 

– Amint a forgatások befejeződnek, jövő év elején szeretnénk nagyon sok helyszínen, ünnepélyes keretek között bemutatni a kisfilmeket. Szeretnénk, hogyha használnák őket, a 3-4 perc hosszúságú kisfilmek a közösségi felületeken is könnyen megoszthatóak és befogadhatóak – részletezte az elnök. 

Zalai Mihály beszélt arról a határon átnyúló, mintegy 4 milliárdos egészségügyi pályázatról is, amely során a megyei kórházaknak és háziorvosi praxisoknak eszközöket szereznének be. Ennek kapcsán elmondta, hogy a román irányító hatóság a pályázat értékelését mindmáig nem végezte el, vagyis 15 hónapja semmilyen előrelépés nem történt az ügyben. A megyei önkormányzat mindent megtesz azért, hogy megvalósuljon a pályázat, azonban ha nem sikerül azt jövő év végéig lezárni, akkor vissza kell fizetni az uniós támogatást. 

További programok »

FEL