Fittyet hányt az eltiltásra a fiatal sofőr
A Szarvasi Rendőrkapitányság munkatársai március 13-án, pénteken késő este Gyomaendrődön, a Selyem úton igazoltattak egy 18 éves szarvasi fiatalt. A sofőrről hamar kiderült, hogy egyáltalán nem is ülhetett volna a volán mögé, mivel a rendőrség korábban két hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és ez a büntetés még nem telt le. A fiatalembert előállították, és járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség miatt indítottak ellene büntetőeljárást.
Négy ittas vezető is fennakadt a rostán
A hétvégén a vármegye több pontján is akadt dolguk a rendőröknek az alkoholt fogyasztó sofőrökkel. Négy férfi ellen is büntetőeljárás indult:
Békéscsabán, március 14-én, az Orosházi úton egy kisteherautó vezetőjénél jelzett pozitív értéket a szonda rögtön kora reggel.
Gyulán, ugyanezen a napon a Törökzugi soron egy autóst állítottak elő. A férfi nemcsak ittasan ült volán mögé, de kiderült róla, hogy korábban már eltiltották a vezetéstől, és a kötelező utánképzésen sem vett részt.
Kevermes, szintén szombaton, a Március 15. utcában egy személyautó sofőrje bukott le a légalkoholmérésen. A rendőrök elvették a jogosítványát és büntetőfeljelentést tettek ellene.
Orosházán, március 15-én délben, a Tábor utcában egy segédmotorost szondáztattak meg vasárnap délben. A gyanú beigazolódott, így a férfit feljelentették, vezetési jogosultságát pedig szüneteltetik.
Őrizetlenül hagyott táska hozta meg a tolvaj kedvét
Szintén a hétvégén, március 14-én este 8 óra körül Békéscsabán történt lopás. Egy férfi a helyi dohánybolt előtt letámasztott kerékpárján hagyta a táskáját, melynek mire végzett a vásárlással és visszatért a biciklihez, nyoma veszett. A rendőrség azonban gyorsan reagált: rövid időn belül azonosították és előállították a lopás bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit.
Volt, aki a szemetesen, más a kocsma vendégén töltötte ki dühét
Orosházán, a Kossuth utcában egy férfi hangoskodott, eközben lerúgott egy szemetest a helyéről szombaton. A rendőrök előállították és garázdaság miatt büntetőeljárás indult ellene. Szintén garázdaság miatt volt szükség rendőri intézkedésre másnap este Csanádapácán. Egy sörözőben egy férfi szóváltás után arcon ütött egy vendéget, majd dulakodni kezdtek, és a vendéglátóhely bejárati ajtajának üvege betört. A rendőrök előállították a másikat megütő férfit és büntetőeljárás indult ellene.
Drogra lett pozitív a teszt
A Sarkadi Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított szombaton egy 20 éves sarkadi férfi ellen, mert a gyanú szerint kábítószert fogyasztott. Ugyanezen a napon egy 21 éves szarvasi fiatalember ellen is eljárás indult, mert az ő drogtesztje is pozitív lett. Egy személygépkocsiban utazott, amikor a rendőrök igazoltatták és előállították.