Felpezsdítő hangulatban buliztak gyúrás közben a csinos és lezser fiatal versenyzők. Sokan a dédszülői örökségüket is hozták magukkal, nemcsak recept, hanem eszközök formájában is: száz évnél idősebb darálók is előkerültek a megmérettetésen.

– Itt nagyon fontos, hogy jó kedv legyen, hogy lássuk a fiatalokon, hogy örömmel készítik a csabai kolbászt. Megnézzük, hogyan használják fel az alapanyagokat. Külön figyelünk arra, hogy hoztak e hagyományos eszközöket a nagyszüleiktől – emelte ki Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár.
Szabó Balázs diákpolgármester is jelen volt a gyúráson. Elmondta: azért is fontos, a kolbászfesztivál, mert ez őrzi Békéscsaba örökségét, a közös kolbászgyúrás pedig mindig jó hangulatú hagyományőrzés is egyben.
Hégely Balázs programigazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csak este vannak hatalmas bulik a fesztiválon, hiszen a középiskolások és egyetemisták gyúrását is DR BRS koncertje kísérte.

Hozzátette, hogy a nap folyamán este hét órakor Beton.Hofi, utána Parno Graszt, majd pedig Bohemian Betyars koncert is lesz. Mint mondta, lesz egy pillanat, amikor a Parno Graszt, a Bohemian Betyars és Dánielfy egyszerre lesz a színpadon.