Csütörtökön és pénteken minden a gyerekekről szólt a CsabaParkban tartott rendezvénysorozat nyitó- és második napján: míg előbbin az óvodások és általános iskolások, utóbbin a középiskolások és az egyetemisták igyekeztek bebizonyítani, hogy bizony elsajátították a kolbászkészítés hagyományait.
A legjobban várt verseny azonban általában szombaton zajlik: ekkor a felnőtteken a sor, hogy megmutassák, hogyan készül az igazi csabai, vagy az a kolbász, mely a résztvevők településére jellemző. A délelőtt kezdődő programon ezúttal is több száz csapat vett részt, és nagy lelkesedéssel, bulihangulatban vetette bele magát az egyébként nem is olyan könnyű munkába.
A versenyt megnyitó Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter számára nem szokatlan a szerep, melyben szombaton mutatkozott, hiszen mint azt a behir.hu kérdésére elmondta, csapatával rendszeresen vágnak disznót és dolgozzák fel a húst különböző módokon.
– Jó a hangulat, jó az, amikor az ember együtt lehet a barátaival, kiváló kolbászt készítünk. Ez egy óriási közösség. Azt a tradíciót, ami a kultúránk része, a disznóvágás, a kolbásztöltés mellé a pálinka és a zene, a hangulat, az tesz minket magyarrá – összegzett a tárcavezető.

Békéscsaba polgármestere arról beszélt: nagyszerű a hangulat a fesztiválon, a közel 1000 csapat rendkívüli munkát végez el a négy nap alatt.
– A csabai kolbász alapreceptje közel 220 éves, fontosnak tartjuk, hogy megmaradjon a kolbászkészítés hagyománya, ennek egy nagyszerű programja a kolbászfesztivál – fogalmazott Szarvas Péter.
Fásy Ádám műsorvezetője évek óta erősíti a zsűrit, de mint mondta, korábban versenyzőként is részt vett a „szombati nagy gyúráson”.
– Lokálpatrióta vagyok, Békésben, Gyomán születtem, Békéscsabán, Gyulán dolgoztam, több évtizedig itt éltem, hazavágyom, az én közegembe. Különösen szeretem ezt a fesztivált, mert nemcsak Magyarország, hanem Európa térképére is feltette a várost ez a rendezvény. Köszönet illeti a Hégely családot, amiért évek hosszú sora alatt, nem kevés munkával, ennyi embernek örömet szereznek.
A program nemzetközi jellegét minden évben az adja, hogy a nevezők köözül határon innen és túlról is rengetegen érkeznek, ma már távolkeleti országok csapatai is részt vesznek rajta. A receptek összetevői asztalról asztalra változnak, egy azonban biztos: az igazi csabaiban a sertéshúson kívül csak őrölt fűszerpaprika, só, fokhagyma és fűszerkömény kerülhet.

A CsabaHús csapata is ezt a receptúrát követte: egyik tagjuk azt hangsúlyozta, hagyományos összetevőkből áll majd kolbászuk. A felsőpakonyi Thermofoam Kft. összeállítása is a klasszikusabb receptre esküszik, ők csapatépítő buliként tekintenek a szombati közös gyúrásra. Hozzátették, tavaly különdíjat nyertek, remélik, idén is jól szerepelnek majd.
A Csemadok Érsekújvári Területi Választmánya 20 éves baráti kapcsolatot ápol a Csabai Kolbászklubbal, melynek hatására a szlovákiai településen 2005-ben szervezték meg az első kolbászfesztivált. Az alapszervezet elnöke, Danczi József kérdésünkre elmondta: mivel sokakat telepítettek Érsekújvárról Békéscsabára, ezért jóformán kicsi a különbség a kétféle kolbász között, így azért érkeztek, hogy győzzenek, hiszen ugyanazokat az ízeket hozták magukkal, amelyek Csabán is megtalálhatók.
És hogy mi a titkos hozzávalója a fesztiválon készült kolbászoknak? Kollégáink sok-sok asztalnál kérdezősködtek, és szinte mindenhol ugyanazt a választ kapták: a szeretet.