Ismét tábort rendezett a Békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport SE

2024. július 18. 15:07 | Osgyán Ágnes

Az idei évben is tábort rendezett sportolói számára Békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport SE, Debreczeni Team. Az edzések több csoportban, felkészültségi szint szerint zajlottak. A legtöbben az övvizsgájukra vagy a következő világversenyükre kezdték meg a felkészülést.

Már hagyománynak számít, hogy a Debreczeni Team sportolói Békéscsabán, a Mester Klubban kezdik meg a felkészülést a következő világbajnokságra vagy kontinens viadalra. Az idei alkalommal 72 fő, napi három edzésen vesz részt.

– Elég szoros a programunk, reggel fél nyolc körül érkeznek a gyerekek a táborba. A nagyobbakkal nyolckor elmegyünk egy futóedzésre, amíg a kisebbek erősítenek, eséstechnikákat, illetve önvédelmi fogásokat gyakorolnak. A reggeli edzést egy kis pihenő követi – osztotta meg Debreczeni Dezső, a Debreczeni Team vezetőedzője, akinek a munkáját az egyesület versenyzői, Opauszki Dávid, Farkas János és Viczián Dániel is segítették a hét folyamán.

Többek között Harangozó Zolta és Bajusz Ádám Norbert is azért látogattak el a táborba, hogy Gregor László támogatásával készüljenek fel övvizsgájukra.

Szikora Bence Európa-bajnok sportoló a héten az augusztusi világbajnokságra kezdte meg a felkészülést.

– Leginkább erőnléti edzéseink vannak, de lesz majd olyan alkalom is, amikor a mozgástechnikán dolgozunk – fogalmazott a sportoló. Hozzátette: a világversenyen a célja, hogy érmet – lehetőleg aranyat – szerezzen. 

A tábor a következő hetekben az egyesület élsportolóinak edzéseivel folytatódik.

Galéria

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL