Sympathy for Jude – a The BlackBirds és a Stoned koncertezett Csaba főterén

2025. július 26. 08:15 | Osgyán Ágnes

Pénteken este tovább folytatódott a Főtéri Nyár programsorozat Békéscsabán, a Szent István téren. Elsőként a The BlackBirds - Beatles Tribute Band foglalta el a színpadot, majd 21 órától a Stoned - Rolling Stones Tribute Band koncertje várta az érdeklődőket a város szívében.

A The BlackBirds Magyarország első számú Beatles-emlékzenekara, amely 2004 óta idézi meg a legendás liverpooli négyes hangzását és szellemiségét. A zenekar tagjait – Dobos László (gitár, ének), Hoffmann György (dob), Hajba Áron (gitár, ének), Hajba Imre (basszusgitár, ének) és Vecsei László (zongora, ének) – a Beatles és a zene iránti rajongás hozta össze huszonegy évvel ezelőtt. Azóta már közel 1100 fellépésük volt.

– Azért esett erre a zenekarra a választásunk, mert izgalmas és egyben kihívás is ezeket a dalokat élőben, színpadon előadni. Ráadásul ezek a számok ma is aktuálisak, és képesek összehozni a fiatalabb és az idősebb generációt – mondta el az együttes kérdésünkre. Hozzátették: a koncertre egy igazi „best of” műsorral készültek – a legnagyobb slágerek mellett néhány ritkaság is helyet kapott, megmutatva a Beatles kevésbé ismert oldalát is. Emellett elhangzott néhány korai rock and roll dal is, amelyeket ők is a nagy elődöktől vettek át.

Galéria

A „Stoned – 100% Rolling Stones” Magyarország egyetlen dedikált Rolling Stones tribute zenekara, amelyet 2003-ban alapítottak elkötelezett zenészek, akik nagy rajongói a rockegyüttesnek.  A formációt jelenleg Jókay Árpád (ének, gitár), Bereczki Zoltán (basszusgitár, ének), Bacsa Gyula (zongora), Zsiros Csaba (dob) és Dudinszky Zoltán (szaxofon) alkotja.

– A műsorunkat a Rolling Stones több mint 60 éves történetének legjobb, vagy számunkra legkedvesebb dalaiból állítjuk össze, időnként 1–1 ritkaságot is beillesztve – olyat is, amit akár maga a Rolling Stones sem játszott még élőben. Egy Stoned koncert igazi show: közös éneklés, látványos színpadi gegek, szólók és korhű hangszerek – osztotta meg az együttes.

Galéria

 

Az érdeklődőket szombaton is színes programok várják a város főterén. Békéscsaba ad otthont a 23. FAI Vitorlázórepülő Európa-bajnokságnak, amelyre több mint 20 országból érkeznek versenyzők. A program hivatalos megnyitó ünnepséget 18 órától tartják a Szent István téren. A látogatókat színes programok – többek között Gábor Áron rézágyújának dördülése és huszárok bevonulása – várják, majd 20 órától Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar ad koncertet.

További programok »

Kultúra

FEL