Ismét keresztútra indulhatunk Békéscsabán át

2023. március 16. 17:28 | D. Nagy Bence

A Zenebarát Felebarátok szervezete idén is megtartja a Városi Keresztút nevű eseményt, amely során Jézus Krisztus keresztútjának tizennégy stációját követik egy-egy békéscsabai állomást érintve.

Az idei Városi Keresztút március 17-én 17 órától veszi kezdetét. A tizennégy állomásos menet a jaminai Jézus Szíve templomtól indul, ahonnan a Páduai Antal Társszékesegyházig vezet a résztvevők útja.

– Közel tízéves hagyományól beszélünk a keresztút kapcsán, természetesen a covid évei kivételt képeznek. A nagyböjti időszakban sokan járják végig Krisztus szenvedéstörténetének tizennégy állomását, legalább vasárnaponként. A Városi Keresztút annyiban más, hogy a két katolikus templom jelöli a kiinduló- és a végpontot, melyek között nagyjából egyenlő időközönként megállunk egy-egy állomáson, ahol közösen éneklünk, elmélkedünk és imádkozunk – mondta el a behir.hu megkeresésére Földi László szervező. Hozzátette: az elmélkedések középpontjában az a gondolat áll, hogy a menet tagjai egyénenként hogyan élik meg keresztyén hitüket a megváltás fényében.

Pillanatképp egy korábbi eseményről. (Fotó: behir.hu)

Földi László ismertette, hogy az idei Városi Keresztút mondanivalójában a béke gondolatát járja körül.

– Azokért is imádkozunk, akik valamiért szenvednek. Célunk tehát imádkozni a háború áldozataiért, mindenkiért, aki valamilyen módon más, nehezebb élethelyzetbe került a konfliktus következtében. Illetve minden évben imádkozunk az összes békéscsabaiért is. Az a tapasztalatunk, hogy keresztények és nem keresztények egyaránt csatlakoznak hozzánk a keresztút végigjárásában – fogalmazott.

A 17 órakor induló menet általában 20 órára ér be a városközpontba.

– Akad olyan résztvető, aki már évek óta Jaminából indulva szeli át velünk a várost, de a menetbe bármelyik állomáson be lehet csatlakozni. Azoknak is igyekszünk segíteni egy fuvarral, aki esetleg autóval érkezik a Jézus Szíve templomhoz és otthagyja a járművet – mondta el Földi László.

A menet 2022-ben mintegy száz fővel indult el Jaminából, útközben az újabb és újabb csatlakozók révén végül egy 200-250 fős tömeg érkezett meg a belvárosi plébániához, ahol idén is szeretetvendégség fogadja majd a résztvevőket.

Az idei Városi Keresztút állomásai:

1. Indulás: 17:00 – Jézus Szíve templom, Jamina
2. Kertész utca – Könyves utca sarka
3. Batsányi utca – Táncsics utca sarka
4. Repülőhíd lába, jaminai oldal
5. Repülőhíd lába, városi oldal
6. Szabolcs utca - Andrássy út sarka
7. Andrássy út – Andrássy Gimnázium
8. Andrássy út - Munkácsy tér
9. Andrássy út – Trianon-emlékmű
10. Andrássy út – „U”-alakú
11. Andrássy út – Korzó tér
12. Szent István tér – Jókai Színház
13. Városháza
14. Páduai Szent Antal Társszékesegyház

 

További programok »

Itthon

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL