Ismét jelentősen csökkent a tej ára, mégis keveset érzékelünk ebből

2023. július 22. 18:46 | behir.hu

Olcsóbb lett a nyers tej, az árcsökkenés mértéke azonban a termelőtől a fogyasztó felé haladva egyre kisebb mértékű.

A májusi 172,41 forintról 161,96 forintra csökkent júniusban a nyers tej egy kilogrammra vetített termelői ára. Az előző havihoz képest a fehérjetartalom 0,1, a zsírtartalom pedig 0,05 százalékponttal romlott, míg az alapár 4 százalékkal csökkent, így alakult ki a nyers tej átlagárának havi alapon mért 6 százalékos mérséklődése. Ezzel a tej felvásárlási ára gyakorlatilag visszatért az egy évvel ezelőtti szintre, miután csupán 1 százalékkal haladta meg a tavaly júniusi átlagárat – közölte az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). 

Érdekesebb viszonyítási pont az idei január: a múlt havi nyerstej-ár az akkori rekordártól 28 százalékkal maradt el. Egy hónap alatt jelentősen, 8 százalékkal csökkent a felvásárolt nyers tej mennyisége, és a visszaesés éves alapon is mérhető volt, igaz, ennél kisebb mértékű, 3 százalékos volt az apadás.

Az exportárak viszont ezzel ellentétes pályán mozogtak: a nyers tej kiviteli ára ugyanis júniusban 130,99 forint volt kilogrammonként, ez pedig az előző havinál 14 százalékkal magasabb, az egy évvel korábbi kiviteli árhoz képest ugyanakkor 29 százalékkal alacsonyabb. A kiviteli ár egyébként májusban kezdett ismét emelkedni. Az erős növekedés ellenére a kiviteli ár 19 százalékkal elmaradt a termelői átlagártól. Az AKI adatai szerint a nyers tej kiszállítása 1 százalékkal csökkent 2023 júniusában az előző év azonos hónapjához viszonyítva.

A nyers tej árának egy hónap alatti csökkenése a termékpálya további fázisaiban is megmutatkozott. A trappista sajt feldolgozói átadási ára 4 százalékkal csökkent egy hónap alatt, míg ugyanebben az összehasonlításban a gyümölcsös joghurté és a tejfölé 5-5, az adagolt vajé 6, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos friss tejé 7, az 1,5 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tejé 9, a 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos tartós tejé pedig 11 százalékkal. 

A fogyasztói árakban ennél mérsékeltebb volt az árcsökkenés, például a gyümölcsös joghurt fogyasztói ára nem is változott.
A 2,8 százalék zsírtartalmú dobozos UHT-tej 1 százalékkal, a 12 és a 20 százalék zsírtartalmú tejföl, valamint az 1,5 százalék zsírtartalmú pasztőrözött ESL-tej egyaránt 3-3, a trappista tömbsajt 5 százalékkal lett olcsóbb. Az utóbbin látszik, hogy már jó ideje a kiskereskedelmi láncok árversenyének emblematikus terméke, ennél ugyanis a fogyasztói ár csökkenésének mértéke meghaladta a feldolgozói árét.  

Forrás: VG

 

További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL