Ismét a röplabdáé a főszerep Csabán – diákolimpiai döntő lesz a hétvégén

2024. május 30. 06:35 | Kovács Dávid

Békéscsaba ad otthont az idei tanévben a IV. korcsoportos Röplabda Diákolimpia országos döntőjének május 31. és június 2. között. A fiúknál és a lányoknál is nyolc-nyolc csapat küzd meg az értékes helyezésekért.

A legjobb U15-ös klubcsapatok országos fináléja után az iskolai együtteseké a főszerep, hiszen a IV. korcsoportosok, azaz most is a 2009-ben és 2010-ben született gyerekek lépnek a pályára. A rendezvény házigazdája a Magyar Diáksport Szövetség és a Békés Megyei Diáksport Egyesület.

Az ünnepélyes megnyitó pénteken 20 órakor lesz a Békéscsabai Röplabda Akadémián, de a torna már aznap elkezdődik. A találkozók többségét a Dobozi úti létesítményében rendezik, pénteken azonban a városi sportcsarnok is helyszínként szolgál majd.

Szombaton délelőtt lezárulnak a csoportmérkőzések, majd jönnek a keresztjátékok, a helyosztókat és az eredményhirdetést vasárnap rendezik. Békés vármegyét a lányoknál a Békéscsabai Petőfi Utcai Általános Iskola képviseli.

 

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL