Irány Jesolo! Kialakult a kick-box válogatott keret

2018. július 15. 11:56 | behir.hu

A meglehetősen mozgalmas tavaszi versenyidény után kialakult a magyar utánpótlás kick-box válogatott kerete. Így eldőlt, hogy kik képviselhetik hazánkat szeptember 15. és 23. között Olaszországban, Jesolóban a WAKO Junior és Kadet Kick-box Világbajnokságon.

A versenyen minden kategóriában országonként két versenyző indítására van lehetőség. A Magyar Kick-box Szövetség évek óta azt a gyakorlatot követi, hogy az egyik induló a hivatalos országos bajnok, a másik pedig a ranglista első helyezettje. Ha esetleg a két sportoló személye ugyanaz, akkor értelemszerűen a ranglista második helyezettje élhet az indulás jogával.

A 2018-as év versenyeinek köszönhetően több Békés megyei klub versenyzője kerülhetett be a válogatottba. Most a békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület, a mezőberényi HED-LAND Sportcsarnok SE, a Kondorosi Kick-box SE, a battonyai Barátság SE és az Újkígyósi Szabadidős SE versenyzői utaznak a magyar válogatott színeiben.

Az indulók létszámát természetesen az anyagiak is korlátozzák. Szinte heroikusnak mondható az a küzdelem, ahogyan az anyagiak megteremtése folyik, váltakozó sikerrel. Itt az önkormányzatok óriási segítsége mellett a klubok esetleg megmaradt anyagi hozzájárulása és nagy mértékben a szülői ház anyagi tehervállalása jelenti a költségek előteremtését, de a versenyzők és a klubok számítanak a megye vállalkozóinak segítségére is. A kick-box nem olimpiai sportág, itt TAO-s pénzre vagy kiemelt sportági támogatásra nem lehet számítani. A Magyar Kick-box Szövetség anyagi lehetőségei is erősen korlátozottak, a nevezési díj kifizetésével támogatja elsősorban az utánpótlást. 

Ilyen előzmények után kisebb csoda, hogy Békés megyéből így is egy nagy létszámú és ütőképesnek tűnő csapat, 33 versenyző kezdi el a felkészülést a világbajnokságra.

A Magyar Kick-box Szövetség Junior és Kadet válogatottjába a következő Békés megyei versenyzők kerültek be:

József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesület: Petró Lili, Kozmann Mónika, Pántya Réka, Csüllög Dorina, Kürti Bonita, Bánfi Bence, Csiernyik Zsombor, Szák Péter, Sztraczinszki Petra, Laurincz Péter, Szák Tamás, Vadi Olivér, Laczó Tamás, Flack Márk, Koszecz Boglárka, Viczián Roland, Viczián Vivien, Leszkó Kitti, Csiernyik Levente, Szász Kristóf, Breznyik Nikolett, Laurincz Boglárka, Magyar István, Molisz Zoltán, Zsilák Viktória, Bánki Brendon

Barátság SE: Mezei Nikolett

Kondorosi Kick-box SE: Malatyinszki Bendegúz

 

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL