Mindegyik pálya megtelt gyerekekkel a Békéscsabai Röplabda Akadémián a tábor első turnusán. A szervezők öt csoportra bontották a résztvevőket, akik napi két edzésen vesznek részt.
– Az edzések között vannak kézműves és egyéb elfoglaltságok, az ebéddel, tízóraival és vacsorával szépen kitöltődik ez az idő. Vannak teljesen szabad foglalkozási időpontok főleg a délután végén, ahol a gyermekek önfeledten játszhatnak és röplabdázhatnak. Sok gyermek van, akinek még nincsen sportági előképzettsége, így amit az edzéseken tanulnak azt próbálják gyakorolni a tapasztaltabb a társakkal – fogalmazott Toma Sándor, a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület edzője.
Az egyik csoportnak a rendőrség közlekedésbiztonsági előadója tartott előadást játékos, interaktív formában. A gyerekeknek például fel kellett szerelni egy kerékpárt azokkal az eszközökkel, amelyek elengedhetetlen a biztonságos és szabályos közlekedéshez.

– Nagyon jó a tábor most ilyen feladatokat kell megcsinálni, hogy ki kell rakni a dolgokat és kérdésekre kell válaszolni – mesélte Miklós-Zöld Csenge.
Az ilyen előadásokon elsősorban a kerékpáros, a rolleres és a gyalogos közlekedés szabályaira hívják fel a fiatalok figyelmét.
– Már mikor megszületnek megkezdik a közlekedést és hogyha a tudatos, szabályos közlekedésbe szoknak bele akkor egy esetleges balesetet is elkerülhetnek, valamint a szülők már sokszor felelőtlenek vagy elfelejtik ezeket a dolgokat és sokszor a gyerkőcök figyelmeztetik rá őket. Mesélik, hogy ők szólnak, hogy kapcsolják be a biztonsági övet – emelte ki Fenesiné Markovics Nóra rendőr százados.
A tábornak részben célja, hogy lehetőséget biztosítson a dolgozó szülők számára a gyerekek elhelyezésére, másrészt pedig bemutatja a röplabdások életét.
– Vannak gyerekek, akik évközben kapnak lehetőséget arra, hogy kipróbálják a röplabdázást. Nem biztos, hogy évközben be tudjuk építeni őket egy csapatba, akik már a felkészültségük egy bizonyos szintjén vannak. Éppen ezért szoktuk nekik javasolni, hogy jöjjenek el és nézzék meg a röplabda tábort és itt egy hét alatt kiderül számukra, hogy ez a sport tetszik, fekszik nekik, jól érzik e magukat az akadémián, szimpatikusak e az edzők – hangsúlyozta a BRSE operatív igazgatója.

Ahogy az elmúlt években a szülők már megszokhatták idén is két turnust szervezett a BRSE. Két hét alatt, több mint 100 gyermek vesz részt a táborban.
– A felnőtt csapat mellett több, mint 15 csapatot versenyeztetünk évről évre, az akadémiába jár gyermekek létszáma több, mint 150 akik napi rendszerességgel itt vannak, de város szinten több, mint 300 gyermeket sportoltatunk. Úgy gondoltuk, hogy ez egy olyan szám már, ahol érdemes foglalkozni azzal, hogy akik az akadémiára jönnek azok milyen biztonsággal közelítIK meg a röplabda akadémia épületét. Van is egyeztetésünk erről a békéscsabai önkormányzattal és rendőrséggel. Innen jött az ötlet, hogy a rendőrség Békés Vármegyei Balesetvédelmi Bizottságával kössünk egy megállapodást. Az együttműködés tettenérhető ebben a táborban is, hiszen a tematikája a közlekedésbiztonság, így a gyerekek megismerkedhetnek olyan alapvető dolgokkal, ami az egész évben számukra hasznos ismereteket jelent – tette hozzá Borbola István.
A BRSE a résztvevőknek napi három étkezést biztosított, ezen felül mindenki egyedi BRSE-s ajándékot kapott.