Már zajlik a BRSE nyári táborának első turnusa

2024. június 26. 09:12 | Fajó Attila

Hétfőn kezdetét vette a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület hagyományos nyári táborának első turnusa. 58 gyermek, több korcsoportban hódol a sportág iránt érzett szeretetének és közben szabadidős tevékenységet is folytatnak, a Békéscsabai Röplabda Akadémia épületében.

– Az itt lévő majd 60 gyermekkel igyekszünk aktív sport- és pihentető szabadidős foglalkozásokat folytatni hétfőtől péntekig. Természetesen az edzések során nemcsak a kötelező elemekre, de a játékra is nagy hangsúly fektetünk, hiszen elvégre ez egy nyári tábor – foglalta össze a célokat Ancsin-Vozár Lilla irodavezető, a tábort szervező BRSE képviseletében.  

Stábunk ott jártakor a röplabda mellett a lányok a Békés Megyei Könyvtár munkatársai által biztosított kézműves foglalkozáson vehettek részt, egy másik részük pedig felszabadultan táncolt az épp aktuális slágerekre, egy harmadik csoport íjászkodhatott, ami igen népszerű programnak bizonyult, tekintve a jelenlévők életkorát. 

– Azt szeretem ebben a táborban, hogy itt mindig jó a hangulat és a röpizés mellett rengeteg jó programban is részünk lehet – árulta el egy 12 éves csabai leányzó, Bajczán Niké.

Az idei nyári tábor fő témája az olimpia évében mi másról, mint az ötkarikás játékokról szól, így a résztvevők ennek szellemében röplabdáznak, mozognak és éremkészítő kézműves foglalkozáson vesznek részt a röplabda akadémián. 

Galéria

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL