Miután beikszeltem a világ legjobb öt számát, ismét a kormányt fogtam. Ahogy a játszótér mellett elhaladtam, megláttam egy nőt, aki kényelmesen hátradőlve esőzik. Általában az emberek ebben a testtartásban napozni szoktak.
A téma a kocsiból a játszótéren hever. Amúgy még menet közben felismertem Filyó Editet, az egyik kórházi sorstársamat.
Mire kiszálltam, már az egyik szomszédja állt mellette, aki azt hitte „baj” van. Majd a szomszéd elment, nekem meg Editke csak annyit mondott:
„Imádom az esőt, olyan jól esik. Biciklizni is szeretek az esőben.”
Hozzátette, korábban óvónő volt, és hóban, sárban, napsütésben, esőben mindig biciklivel járt dolgozni.
Azt követően elmesélte, hogy amikor hajnalban, a műtét után felébresztették, a nővér azt mondta, „Köszönöm ezt a csodálatos ébredést!” „Mit köszön?” „Maga mosolyogva ébredt. Ez nagyon ritka.” „De hát elszaladt a nyúl!”
(Az utolsó mondatot sem a nővérke, sem ő nem tudta megfejteni.)
