"Ilyen az én családom" : kihirdették a rajzpályázat eredményeit

2019. április 1. 17:05 | Gyemendi Réka

„Ilyen az én családom” címmel hirdetett megyei gyermekrajzpályázatot két civil szervezet. A verseny díjátadóját és a kiállítás megnyitóját pénteken tartotta a Békés Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház, valamint a Család és KarrierPONT az Andrássy úti társaskörben.

 

 

A rajzpályázatra idén 21 településről közel 450 alkotás érkezett. A programot Herczeg Tamás országgyűlési képviselő nyitotta meg. Kiemelte: nagy örömmel látta, hogy sok rajznál az apa szó belekerült a címbe, amely véleménye szerint azt mutatja, hogy a gyerekek is a család szerves részének tekintik az édesapákat.

 

Szabó Boglárka rajza (Kép: Ujházi György)

 

A Békés Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház (CsEÖH) irodavezetője elmondta: 2014-ben hirdették meg először a rajzpályázatot, így idén már 5. alkalommal várták a rajzokat a gyerekektől. Ismertette, hogy technikai megkötés nem volt, a gyerekek és a felkészítő tanárok szabad kezet kaptak, ezért nagyon változatos rajzok érkeztek.

 

Zsjak Luca munkája (Kép: Ujházi György)

 

– A család témaköre örök klasszikus, így jövőre is ehhez kapcsolódik majd a pályázat. A gyerekek nagyon szeretnek rajzolni, volt olyan év, amikor 1500 rajz érkezett hozzánk – ismertette a részleteket Herczegné Számel Annamária.

 

Kép: Ujházi György

 

Díjazottak:

Első korcsoport (óvoda)

I. Kiss Borbála
II. Debreczeni Orsolya Luca
III. Kun Brenda Boglárka
Különdíj: Oláh Olivér

 

Második korcsoport (általános iskola 1-2. osztály)

I. Albrecht Jázmin
II. Valyuch Villő
Molnár Ottilia
III. Dékány Ákos
Soczó Richárd
Különdíj: Hankó Hanna

 

Harmadik korcsoport (álatlános iksola 3-4. osztály)

I. Szabó Boglárka
II. Zsjak Luca
Mata Henrietta
III. Kiss Kristóf
Forgó Lili
Különdíj: Miskó Leonóra

 

További programok »

FEL