A verseci németek háború utáni tragédiája ismeretlen a világ előtt. Tömeggyilkosságokra, deportálásokra, megaláztatásokra emlékeznek a túlélők. Közéjük tartozik Robert Hammerstiel, az európai kortárs képzőművészet kiemelkedő alakja.
Robert Hammerstiel az európai kortárs képzőművészet meghatározó személyisége, festményeiért, fametszeteiért versengenek a múzeumok és a gyűjtők. Művészetére döntő hatással voltak a háború utáni vajdasági vérengzések. A verseci német pék fia, Robert Hammerstiel, 11 éves volt ekkor. Túlélte a fogolytáborok vesszőfutását, és az ausztriai Ternitzben talált második otthonra. 21 évesen, mintegy lelki terápiaként kezdte papírra vetni emlékeit. Ebből született meg az „Ikonok és patkányok” című önéletrajzi dokumentum-regény.
Antala Zsuzsanna április 25-én a Dunán vetített dokumentumfilmje két szálon idézi fel a művész életét. A stáb a Versecre hazalátogató mester útját követi. A hazatérőben feltódulnak az egykori emlékek, az ismerős utcák, ahol három nemzet fiai: magyarok, németek és szerbek éltek nagy egyetértésben egykoron. Betér szülőházába, ahol az idegenek eleinte bizalmatlanul fogadják, de az emlékek összehozzák a hazatérőt és a vendéglátót. A joviális vendég anekdotázik, beszél az egykori színes piacról, s a nők lenge öltözködéséről. A mese során a német és a magyar nyelv összekeveredik, s ez csak fokozza a békebeli hatást.
A film kockáin hirtelen többször megtörik a vidám együttlét, s a múlt lép fel a színre. A vérzivatar rémálma, amikor a nyugodt kisváros a pokol tornácává válik: „Lövés hallatszik, s a kiráncigáltak többé nem jönnek vissza a sorba” – tódulnak fel az emlékek. „Mi gyerekek átkaroljuk mamáinkat, ők pedig olyan szorosan ölelnek, mintha el sem akarnának engedni soha. Most egy anyát szólítanak. A fénytől fáj a szemünk, mert gyönyörűen sütött a nap ma, 1944. november 19-én”.
A második világháború előtt Bácskában és Bánátban még félmillió német élt. 1944 végén sokan Magyarországra, Ausztriába illetve Németországba menekültek. Azok közül, akik hazájukban maradtak, több ezer férfit gyilkoltak le, a nőket, gyermekeket és az öregeket pedig lágerekbe hurcolták.
A két szál a film végén ér össze, amikor a művész maga beszél gyerekkoráról, hiszen Hammerstiel művészete a múltban gyökerezik: a sötét színek, a komor arcok, a pokol bugyrai. „Ráébredek hivatásomra is. Azért kellett mindezt túlélnem, hogy átadjam, hogy közöljem ezt mindenkivel. Ha gyermekkoromtól kezdve nem a művészettel nőttem volna fel, talán én sem éltem volna túl.”
Forrás: Pannon RTV
