Ideális helyzet: Szépen kisoroltak az őszi vetések

2024. december 9. 07:30 | Fajó Attila

A búza és az árpa is kedvező időjárási körülmények között élte meg az őszi vetést. A csapadék mennyisége megfelelőnek látszik, melyet főbb növénykultúráink megháláltak itt Békésben is.

Szeptemberben még éreztette hatsát a nyári szárazság, nemcsak a gazdák, a vetőmag forgalmazók sem tudták mire lesz igény és mekkora. A kukorica körül kialakult áldatlan állapotok azt eredményezik, hogy a legtöbb békési termelő kalászosokat vettet idén ősszel, bízva a szerencsésebben alakuló termésben. 

– Vélhetően 90 ezer hektár fölött lesz a gabona termőterülete Békés vármegyében, 30-40 ezer hektár pedig árpának jutt majd – mondta el hírportálunknak adott nyilatkozatában Bozó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés Váregyei Igazgatóságának alelnöke. Hozzátette: ezek a növénykultúrák piaci viszonylatban jobb árfekvésűek. 

A csapadékmennyiség a 2024-es évben kiábrándítóan alacsony volt, a helyi gazdálkodók saját mérése szerint a 400 mm-t sem érte el, ami csekély mennyiség, jól lehet volt már ennél sokkal kevesebb is. Októberben esőben gazdag időjárásnak örülhettek a termelők, többnyire ennek köszönhető, hogy a szántás könnyebben elvégezhető volt és az őszi vetések szépen kisoroltak, kizöldeltek. 

– Most ideális körülményeket tapasztalunk, bár lenne hó is télen, hogy védelem alatt legyen a vetés. Gombafertőzést nem tapasztalunk. A talaj előkészítés jövő tavaszra folyamatban van, a földterületek jó kétharmada már előkészítve várja a tavaszi munkálatokat – fogalmazott Bozó József.

További programok »

Gazdaság

Lesz-e euró Magyarországon?

Kedden ismét összeül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, mely a választások óta először dönthet a kamatról. Az elemzők nem számítanak változtatásra, de kiemelt figyelem övezi, hogyan reagál a jegybank a Tisza Párt győzelmére, illetve mit gondol az új kormány euróbevezetési terveiről. Sőt, akár a forint utóbbi hetekben látott erősödését is kommentálhatja Varga Mihály.
16:33
FEL