Ifjúsági olimpia: A vívó Dékány Kinga a negyeddöntőben búcsúzott

2018. október 9. 09:36 | behir.hu

A korosztályos utánpótlás-bajnokság második napján pástra lépett az egyik békéscsabai versenyző, Dékány Kinga. Az Alföld Vívó Akadémia párbajtőrözője a legjobb nyolc között mindössze egy tussal szenvedett vereséget.

Dékány Kinga jól kezdte a versenynapot, a selejtezőben négy győzelem mellett két vereséget szenvedett. A nyolcaddöntőben a Costa Rica-i Karina Dyner Villa érkezett. A közép-amerikai riválissal szemben jó kezdés (8-3) után magabiztos sikert aratott.

A negyeddöntőben Katerina Chorniy következett. Az ukrán riválissal szemben az első harmad 3-3-as döntetlennel zárult, a második etap után az ukrán lány vezetett 10-9-re. A harmadik játékrész végén 13-13 állt az eredményjelzőn, így egy tus döntött a továbbjutásról. Ezt Chorniy adta, így a csabai párbajtőrözőnek a negyeddöntő jelentette a végállomást.

Az ukrán versenyző végül meg sem állt a végső győzelemig, a fináléban a hongkongi Hsieh legyőzésével megnyerte az olimpiai bajnoki címet.

Dékány Kinga október 10-én, szerdán, csapatban javíthat majd.

 

 

További programok »

FEL