Időutazás a középkorba- vitézi játékok Békéscsabán

2016. május 1. 09:10 | Horváth Szabolcs

A középkorba repít a III. Békéscsabai Vitézi Játékok. A szervezők a középkort idézik vissza, a látogatók többek között haditornával, vásári forgataggal és táncházzal találkozhatnak a hagyományőrző történelmi fesztiválon. A rendezvény egyik kiemelt programjaként az Omega együttes adott koncertet szombat este. A fellépésről képgaléria itt.

Nem vérre ment a küzdelem, csak a közönség szórakoztatás volt a célja a vitézeknek, amit el is értek a Vitézi Játékokon, amely tegnap kezdődött és ma is folytatódik a Gabonamúzeumnál. A megnyitón kiderült, Békéscsaba történelme a 12-13 századra vezethető vissza, amikor is a mai megyeszékhely területén már kilenc falut tartottak számon, többek között Gerlát, Veszeit és Megyert. A Vitézi Játékok története ennyire nem nyúlik vissza, csak 1482-ig, amikor Mátyás király meglátogatta fiát, Corvin Mátyást Gyulán. Azt már a szervezők tették hozzá, hogy út közben két napra megáll Békéscsabán, ahol vitézi játékokat rendeznek a tiszteletére.

- Ki ne szeretne többet tudni arról, hogy hogy éltek akkor a királyok, hogy éltek a vitézek, hogy készítették a fegyvereket, mi történt akkor, ha valaki megbetegedett, mi volt az udvari bolond szerepe, hogyan készültek az ételek és sorolhatnám természetesen az érdekesebbnél érdekesebb kérdéseket- nyilatkozta Szarvas Péter Békéscsaba polgármestere. 

Pörög a rokka, az érdeklődők testközelből tekinthetik meg a régi mesterségeket.
Minderre választ kap az, aki ellátogat a CsabaPark és a Gabonamúzeum területére, ott ugyanis 17 helyszínen bemutatók, író-olvasó találkozók, harcművészeti előadások, vásár és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket május elsején is.

- Meghívtunk ide Békéscsabára 12 hagyományőrző csoportot, és nemcsak Magyarországról, hanem Romániából, Szlovákiából fogadták el a meghívásunkat és eljöttek és ilyen haditorna bemutatók zajlanak, íjászverseny, ilyen nagyon gazdag programot állítottunk össze az idelátogatóknak- mondta Ando György a Munkácsy Mihály Múzeum igazgatója

FEL