Huszadik alkalommal rendezik meg a Gyulai Virágok Fesztiválját

2022. május 1. 09:36 | behir.hu

Május 7-8-án már huszadik alkalommal rendezik meg a fürdővárosban a Gyulai Virágok Fesztiválját, a májusi eseményre mintegy 60 kiállítót várnak.

A Gyulai Virágok Fesztiválja a Virágok Vasárnapja nevű, egynapos helyi rendezvényből nőtte ki magát virágvásárral, versenyekkel színesített, zenés programsorozattá. 

Szászné Várkonyi Adrienn városi főkertés elmondta: örömükre szolgál, hogy két év kihagyás után újra virágos standokkal telik majd meg a Béke sugárút és környéke. 

– Virágvásár és színpadi programok színesítik majd az eseményt. Május 7-én, szombaton virágkötészeti kiállítás is nyílik, és több, gyerekeknek szóló programmal is készülünk – emelte ki. 

Kifejtette, a fesztiválmegnyitó után a Magna Cum Laude zenél majd este, de számos más program is várja a szórakozni vágyókat.

A második napot táncos műsor indítja, és aznap lesz a díjátadó is, amin kiderül, kié volt a legszebb stand. Emellett a virágkötészeti verseny és a Varázslatos virágom rajzpályázat díjait is átadják. 

Mint megtudtuk, az esemény idén is a Béke sugárút Árpád és Jókai utcai közötti szakaszán lesz megtartva. A rendezvényre ez alkalommal mintegy 60 kiállítót várnak.

 

Programok

Május 7., szombat

11.00 A Májusi Virágálmok című virágkötészeti kiállítás megnyitója

Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ, földszinti aula

15.00 Portéka Színpad A nagy magrabló című előadása

16.00 Pepe Manó zenés gyermekműsora

17.00 PlanB koncertje

17.30 Chained koncertje

19.30 Fesztiválmegnyitó

20.00 A Magna Cum Laude koncertje

Kiegészítő program: Bábika kézművesjátszóház

 

Május 8., vasárnap

11.00 A gyulai oktatási intézmények táncbemutatói

13.00 Az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola néptánc és társastánc tanszakának bemutatója

14.00 Ünnepélyes díjátadó (legszebb stand, virágkötészeti verseny, Varázslatos virágok rajzpályázat)

14.30 A Premier-Acid Jazz Dance Company SE táncbemutatója

15.30 A Madows zenekar koncertje

 

Forrás: Gyulai Hírlap

További programok »

FEL