Fű, fa, virág – szakmai konferencia a Virágok Fesztiválján

2017. május 12. 14:47 | Zsíros András

A kertészet fővárosává válik Gyula a hétvégén. Két napon át virágvásár, koncertek, kézműves foglalkozások töltik meg a Virágok Fesztiválja programját.

Pénteken szakmai konferenciával vette kezdetét a rendezvény. Görgényi Ernő, a város polgármestere elmondta, komoly hagyománya van a virágosításnak és a zöldfelületek kezelésének a városban. A fesztivál helyszínéül szolgáló Göndöcs-kert is egy 19. század második felében alapított park. Idén 70 stand várja majd a látogatókat, többségük kifejezetten kertészeti kiállító lesz az ország minden részéből, akiktől nem csak díszes növények vásárolhatók, de szakmai tanácsok is kérhetők.

A szombaton megnyíló vásár után este Hevesi Tamás, gyulai születésű énekes ad koncertet, amit tűzijáték követ, és vasárnap is egész nap szórakoztató programok várják az egész családok. A látnivalókról további részletek a fesztivál honlapján találhatók.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Gyula

Megemlékeztek a málenkij robot áldozatairól Gyulán

1945. január 10-én több mint 550 gyulai, Békés vármegyéből pedig összesen több mint 3400 embert hurcoltak el a Szovjetunióba málenkij robotra. Az áldozatok tiszteletére Gyulán tartottak megemlékezést, vasárnap reggel.
2026. január 11. 11:41
FEL