Hétvégén több ezer virágot csodálhattunk meg Gyulán – galériával

2022. május 9. 17:51 | Hidvégi Dávid

Idén huszadik alkalommal rendezték meg a fürdővárosban a Gyulai Virágok Fesztiválját, amely az elmúlt két esztendőben elmaradt a koronavírus-járvány miatt. A hétvégi virágvásárra mintegy 60 kiállító érkezett!

Gyulára jellemző a sok virág, hiszen a település lakói és vendégei idén már 9 ezer tulipán és 12 ezer tő árvácska látványában gyönyörködhetnek. Görgényi Ernő, a város polgármestere megnyitó beszédében ismertette: az önkormányzat még idén 48 ezer tőnyi egynyári növényt ültet. Az esemény a Virágok Vasárnapja elnevezésű, egynapos helyi rendezvényből nőtte ki magát virágvásárral, versenyekkel színesített, zenés programsorozattá. A szervezők a vásár mellett koncertekkel, táncbemutatókkal várták a kilátogatókat.

– A rendezvény arra is egy nagyon jó apropó, hogy megmutassa az új trendeket, az új vonalakat. Mindenféle különleges növény megtalálható volt, az egy nyári évelő virágoktól, a kaktuszokon át, pozsgásokig és a mediterrán növényekig, például hawaii rózsa, sivatagi rózsa, bougainvillea is volt. Kilátogatók megtalálhatták a faiskolai termékeket, illetve minden olyat, ami a virágokhoz kapcsolódott, virágtartókat, kaspókat, cserepeket – ismertette a városi főkertész, Szászné Várkonyi Adrienn.

 

(Fotó: Vári Bianka Nóra)

 

Mintegy hatvan virágárus pakolta ki a portékáját a Béke sugárúton felállított standokra.

– Rengeteg virággal érkeztünk, hoztunk többek között kaspósokat, dáliákat, sárkány begóniákat, ausztrál százszorszépeket és pázsit szulátákát, tehát van legalább 8-10 féle növényünk. Ez a kínálatunknak csak egy töredéke, körülbelül hat-nyolcszázezer növényt termelünk a békéscsabai fóliaházunkban, amiket többnyire helyben adunk el – mondta Kárpáti Erik, a Pille Kertészet tulajdonosa.

A szervezők virágkötészeti kiállítást is szerveztek az Erkel Ferenc Művelődési Központ aulájában. Az eseményen a legszebb standra és kiállításra is szavazhattak az érdeklődők.

 

Galéria

További programok »

FEL