Húsz évet kapott a mezőkeres gyilkos

2018. szeptember 20. 15:43 | behir.hu

Húsz év szabadságvesztésre ítélték a mezőkeres gyilkost csütörtökön, a Gyulai Törvényszéken. A döntés nem jogerős.

A Gyulai Törvényszék emberölés miatt húsz év fegyházbüntetésre ítélte a vádlottat, aki legkorábban 16 év letöltése után kerülhet ki. A Mezőker számára vissza kell fizetnie a 2,5 millió forintot, valamint több mint 2 millió forint bűnügyi költséget is viselnie kell. Az ítélet nem jogerős, az ügy végére a Szegedi Ítélőtábla tesz pontot - írja a Gyulai Törvényszék közleménye.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság áprilisban jelentette be, hogy felgöngyölítette a 21 évvel ezelőtt történt gyilkosság szálait, majd júniusban kezdődött el az ügy tárgyalása a Gyulai Törvényszéken.

A vádirati és az ítéleti tényállás szerint az elkövetés idején – és jelenleg is – a Mezőker Kft. működtetett Békéscsabán egy raktáráruházat, ahol zöldségeket, gyümölcsöket, valamint egyéb termékeket értékesítettek. A raktáráruházban nagyobb mennyiségű készpénz volt található. A telephelyhez a sértettnek, mint raktárvezetőnek volt kulcsa.

Az elkövetés idején a vádlott egyik ismerőse tudta, hogy a telephelyen milliós nagyságrendű pénzmozgások vannak, továbbá a munkaszüneti napokon is bejár oda egyedül a sértett. Ezért a vádlott két ismerősével megállapodott a raktáráruház kirablásában. Végül azonban a vádlott 1997. január 1-jén barátai nélkül indult el a kora reggeli órákban, hogy a cselekményt elkövesse. A rablás elkövetéséhez sötét színű ruhát, cipőt, fekete színű maszkot, valamint egy pisztolyt is magával vitt. Miután megérkezett a helyszínre a vádlott a telephelynél található garázssornál a magával vitt sötét színű ruházatba átöltözött, ezt követően az épülettömböt körbevevő kerítésen átmászott, majd a raktáráruház előtti rámpán lévő raklapok között elbújt.

Amikor a sértett a raktárhoz megérkezett, azt kulcsával kinyitotta. A rá várakozó vádlott a fejére fekete színű maszkot húzva, a csőre töltött és kibiztosított pisztollyal a kezében követte őt. A vádlott az irodában a sértettre rászegezte a fegyvert, és mondta neki, hogy nyugodjon meg, nem akarja bántani, csak az ott található pénzt akarja elvinni. A sértett ekkor ellenállást tanúsított, és felvett a polcról egy pezsgősüveget, majd azzal hadonászva rákiáltott a vádlottra, hogy menjen el, és a vádlott irányába lépett. A vádlott ekkor a sértett ellenállásának leküzdése, valamint a készpénz megszerzése érdekében, a nála lévő lőfegyverrel, a sértett mellkasába, majd a továbbra is védekező sértett hasába lőtt. A lövedékektől megsérült sértett ereje különös megfeszítése révén akart elmenekülni ezt követően az irodából, de a vádlott további két alkalommal ismételten rálőtt, melyből egyszer a hátán el is találta a sértettet. A sértett halála a lövések miatt következett be. A vádlott ezek után a raktárhelyiségben található készpénzt magához vette, és elhagyta a helyszínt, melynek során az elkövetésnél használt maszkot elhagyta. A sértett holttestét a telephely biztonsági őre találta meg, aki értesítette a rendőrséget.

A vádlott miután haza érkezett, felkereste ismerősét, akivel korábban a rablás elkövetésében megállapodott, és akitől a Kft. készpénzforgalmáról az információkat szerezte, hogy elmesélje neki a történteket. A vádlott magával vitte az elkövetéskor viselt ruházatát, valamint az elkövetéshez használt fegyverét, és megkérte ismerősét, hogy tüntesse el azokat, aki ennek a kérésnek eleget is tett. A vádlott az ismerősének az ötlet adásáért a jogtalanul megszerzett készpénzből 200 ezer forintot, másik társuknak, aki részt vett volna a rablásban pedig 100 ezer forintot adott, illetve a megmaradt összegből egy személygépkocsit vásárolt.

A vádlott az eljárás során túlnyomórészt beismerő vallomást tett, de az a bűnösségére nem terjedt ki, mivel álláspontja szerint a sértett vele szemben védekezett.

A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként kisebb súlyban értékelte az időmúlást, továbbá a vádlott ténybeli, túlnyomórészt beismerő, de a bűnösségre ki nem terjedő vallomását, valamint az elkövetéskor büntetlen előéletét. Súlyosító körülményként vette figyelembe a sértett életének kioltását közvetlenül eredményező, a menekülő sértettet célba vevő utolsó lövésnek orvul, gátlástalan módon történő leadását, az elkövetéshez használt eszköz különös veszélyességét, valamint az élet és testi épség elleni bűncselekmények helyi és országos szintű elszaporodottságát, valamint azt, hogy a cselekmény a közvéleményt felzaklatta, a köznyugalmat tartósan megzavarta.

Az ítélet nem jogerős tekintettel arra, hogy a vádlott a kiszabott büntetés enyhítéséért, míg védője a jogos védelmi helyzetre tekintettel elsődlegesen felmentésért, másodlagosan a büntetés enyhítéséért fellebbezést jelentett be. Az ügyészség három napot fenntartott az esetleges fellebbezés bejelentésére.

 

További programok »

FEL