Húszesztendős a Körös Irodalmi Társaság

2019. december 15. 14:37 | Such Tamás

Minderről egy reprezentatív kötetet, a Körkörös II. című antológiát adta ki a társaság, amelynek jó néhány dolgozatát szombat este, húsban, vérben és hangban/hallgatásban mutatták be a békéscsabai a Sík Ferenc Kamaraszínházban.

A hagyományos karácsonyi est akkord-szőnyegeit Szathmári Dominik, a Körös Irodalmi Társaság egyik oszloposa, a zongorajátékával gurította ki, illetve később többször is bemutatta saját kútfőjéből előásott remekeit.

 

Körös Irodalmi Társaság - Elek Tibor

Elek Tibor

 

Majdan Elek Tibor elnök köszöntőjét követően Kiss László (Laci) és Kiss Ottó (Ottó) egymásnak dobálva a szólabdát, elmesélték, miképp is készült az új antológia.

Ottó elmondta, egy nagyon színes anyagot gyűjtöttek össze, lévén mégiscsak 26 szerző került a könyvbe. Laci mindehhez megjegyezte, 10 éve is ő volt ez egyik társszerkesztője a Körkörös (I.) című antológiának, de már semmire sem emlékszik azzal a munkával kapcsolatban, ergo egy új csapáson indult el.

 

Körös Irodalmi Társaság

Kiss Úrék: László és Ottó

 

Elek Tibor a fentebb elhangzottakhoz hozzáfűzte, a szövegek között, azonfelül a kötet végén, a Békéstáji Művészeti Társaság tagjainak az alkotásai láthatók – Lonovics László ex-elnökük szűrője nyomán. Mi több, a címkép is nevéhez fűződik.

És… a szervezők nagy örömére az alkotók közül szinte majdnem mindenki megjelent: Banner Zoltán, Becsy András, Bék Timur, Csillag Tamás, Dávid Péter, Elek Tibor, Farkas Wellmann Éva, Fodor György, Józsa Péter, Kiss László, Kiss Ottó, Molnár Lajos, Niedzielsky Katalin,  Péter Erika, Somi Éva, Szathmári Dominik, Szil Ágnes, Szilágyi András, Szuromi Pál, Teleki-Szávai Krisztina és Zalán Tibor, akik egy-két verssel, vagy egy rövid sztorival kerekítették ki a programfolyam, amúgy is plafont súroló színvonalát.

 

Körös Irodalmi Társaság

Dominik verbálisan is domborított

 

Továbbá az est folyamán Farkas Wellmann Éva, a BárkaOnline szerkesztője egy újszülöttet mutatott be, azaz egy másik antológiát, a Mondani-valók – versek ünnepekre című munkát, amelyet január 18-án mutatnak be, szintén a Sík Ferenc Kamaraszínházban.

 

Galéria

 

Remélhetőleg a Mondani-valók egy új fejezetet nyit meg a nemcsak Békés megyei márczius 15-ei, anyák napi, ballagási és a többi kötelezőkön. De mindez, ahogy mondtam már, 2020. január 18-án részletekbe menően kiderül.

 

Körös Irodalmi Társaság

Ottó már készül a következő könyvbemutatóra

 

 

További programok »

FEL