Húsvét előtt ismét kamratöltő napot rendeztek a CsabaParkban

2018. március 25. 15:01 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Békéscsabán is elkezdődött a húsvéti készülődés. A CsabaPark IV. Húsvéti Kamaratöltő napján gyerekprogramokkal, ugrálóvárral, csokoládéműhellyel és kézműves termékekkel várták a családokat, akik menet közben beszerezhettek mindent, ami az ünnepi asztalra kellhet.

Bodrogközi Rita gyerekműsora szórakoztatta a CsabaParkba látogató családokat vasárnap délelőtt.  A IV. Kamratöltő napon egy bűvész is elvarázsolta nem csak a gyerekeket, hanem még a felnőtteket is. A színpadi előadások mellett a gyerekek a kézműves foglalkozásokon húsvéti kalácsot, süteményeket és csokoládé bonbonokat is készíthettek. A szervezők pedig ingyenes ugrálóvárakkal várták a legkisebbeket.

Amíg a gyerekek a különböző programon szórakoztak, szüleik és nagyszüleik beszerezhették a húsvéti hozzávalókat a termelők bőséges kínálatából.

– Kistermelőkkel vártuk a vendégeket, akik különböző termékeket: sajtot, mézet, kolbászt, a húsvéti előfőzéshez dolgokat vásárolhattak. A gyerekeknek is szerveztünk programokat – csokoládéöntést, kalácsfonást. Emellett művészek szórakoztatják egész nap az idelátogatókat – mondta el Zsoldi László, a CsabaPark igazgatója.

A nap végén a gyerekek saját készítésű ünnepi kalácsokkal és csokoládékkal, a felnőttek a húsvéti lakoma alapanyagaival térhettek haza a rendezvényről.

 

 

További programok »

Itthon

Hosszú bűnlajstrom két nap alatt

Bódult állapotban, egy zsarolással szerzett autóval okozott anyagi kárral járó közlekedési balesetet egy férfi Békéscsabán, miután fizetés nélkül elhajtott egy benzinkútról. Mellette ült a barátnője, akit csalás miatt körözött a rendőrség. Több bűntetőeljárás és szabálysértési eljárás is indult ellenük.
16:34
FEL