Az előadás apropóját a szlovén filozófus nemrég megjelent könyve, A haladás ellen című műve adta, amit Bialkó László Gergő fordított magyarra. Az előadásban szó esett többek között arról, hogy mit értünk haladás alatt, de arról is, hogy mi az a "holografikus történelemszemlélet".
A könyv kapcsán az előadó elmondta: a haladás fogalmának meghatározása azt jelenti, hogy igényt tartunk a jövőre. Slavoj Žižek esszéiben górcső alá veszi az emberiség egymással versengő vízióit a jelen példátlan ökológiai, társadalmi és politikai válságai közepette, hogy feltérképezze, milyen lehetséges világok várhatnak ránk, és vajon örömünk telik-e bármelyikben, ha beteljesedik?

Žižek kíméletlenül leleplezi a hamis prófétákat, legyenek azok populista politikusok vagy buddhista közgazdászok, birodalmi álmokat dédelgető oligarchák vagy afrikai hadurak – de a hétköznapi jólét fogyasztói konformitásában elterpeszkedő átlagemberek is megkapják a magukét, akik a gondtalan életért cserébe feláldozzák a gondolkodás elevenségét. A szlovén filozófus szédítő tempóban sodorja magával olvasóit a hollywoodi kasszasiker filmektől a relativitáselméletig.
Az előadás nemcsak szakmai érdeklődőknek szólt, hanem minden gondolkodni szerető résztvevő számára izgalmas szellemi kalandot ígért. A program a Békés Megyei Könyvtár, Könyvtári Kihívás programjának részeként valósult meg.