– A BrainRx program megalkotója dr. Ken Gibson. Miről szól ez a program? Hogyan épül fel?
– Az Egyesült Államokban hosszú évek alatt, többszáz kutató odaadó munkája nyomán született a program, amely magas kutatási eredményekkel és extra magas hatásmérettel rendelkezik. Kognitív képességet fejlesztünk. Legnagyobb értéke, hogy azonosítja és helyrehozza a tanulási zavarok kiváltó okait. Tehát a probléma gyökerét szüntetjük meg. A tréning megerősíti a képességeket, felszámolja úgymond a gyengeségeket, és ez a változás megjelenik a könnyebb, hatékony tanulásban, az értő olvasásban, függetlenül attól, hogy milyen tantárgyakról van szó.
– Kiknek ajánlható a program?
– Széles körben, 6 éves kortól akár 100 éves korig is. Elsősorban tanulási nehézségekkel küzdőknek. Tanulási nehézség lehet például az olvasási probléma, akár a diszlexia is, valamint a figyelemproblémák, ADHD. Iskola-előkészítősöknek is javasolt. Az iskola szeptemberben kezdődik, ha szeretnénk, hogy a gyermeknek ne legyen problémája az első osztályban, akkor tökéletes, ha hozzánk elhozzák, felmérjük, és adunk neki egy biztos alapot. Javasolt azoknak is, akik versenyelőnyt szeretnének szerezni. Egyetemista hallgatóknak, akik még jobban szeretnének teljesíteni, vagy akár időskori demencia ellen is tökéletes.
– Egyébként azt hogy lehet felmérni, hogy az adott személynek mely területen kell segítség?
– Igen, erre van a Gibson teszt, ami kognitív teszt és hét kognitív képességet mér. Mi is az a kognitív képesség? Az az agynak olyan képessége, amely a tanuláshoz, a gondolkodáshoz és a mindennapi problémamegoldáshoz szükséges. A Gibson teszt hét ilyen kognitív képességet mér, ezek a hosszútávú memória, a munkamemória, a logika, a feldolgozási sebesség, a vizuális feldolgozás, a hallási feldolgozás és a figyelmi klaszter. Ez egy 50 perces kis teszt, szükséglet alapú diagnosztika. Tehát nemcsak megmondjuk, hogy hol van a probléma, hanem erre megoldást is tudunk biztosítani.
– A felsoroltak közül melyiket a legnehezebb koordinálni?
– Ez a gyermektől függ. Tehát nincs kimondottan egyértelmű válasz, mindenkinek más és más a problémája. Azért jó a Gibson teszt, mert sokszor csak azt látjuk, hogy van valami probléma a gyermekkel, de nem tudunk hova nyúlni. Az iskolában is annyit láthatunk, hogy nem figyel, de igazából nem tudjuk, hogy mi a probléma. Ha a szülők elhozzák hozzánk, és felmérjük ezzel a teszttel a képességeit 50 perc alatt, akkor legalább megvan, hogy hol keressük a problémát.
A teljes beszélgetést itt tekinthetik meg: