– A Nemzeti Művelődési Intézet programjában sikeresen pályáztunk két szakkör indítására. A natúrkozmetikában 10 fővel működtünk, a baba-mama horgolásban pedig 5 fő gyűlt össze heti rendszerességgel – mondta el Nagy Anita, programkoordinátor, egyben szakkörvezető is, aki a Békés Vármegyei Civil Központ munkatársa.

A kiállítást megnyitó Herczeg Tamás országgyűlési képviselő kiemete: a szakkörök közösséget teremtenek, melyek sok esetben a hivatalosan meghirdetett időszak után is működképsek maradnak. Emellett a résztvevők ápolják a hagyományokat és nem utolsó sorban művészeti tevékenységet is folytatnak.
– Én a baba-mama horgolás foglalkozásain vettem részt, ami azért volt fontos nekem, hogy továbbvihessem a nagyszülői örökségemet és esetlegesen a saját gyermekeimnek is átadhassam. A szakkör tagjaival pedig nagyon jó közösséget alakíthatunk ki – fogalmazott Borbola Gyöngyi, szakköri tag.