Hollik István: A gyulaiak számára is nagy a tét az áprilisi választásokon

2022. március 3. 16:34 | Vincze Attila

Lakossági fórumot tartott szerdán a Fidesz-KDNP helyi szervezete Gyulán. A rendezvényen részt vett a kormánypártok kommunikációs igazgatója is. Előadásában Hollik István az áprilisi országgyűlési választás tétje mellett az orosz-ukrán háborús konfliktusról is beszélt.

Sok érdeklődő gyűlt össze szerdán este a gyulai Vigadóban, ahol a megjelenteket először a Békés megyei 3-as számú egyéni választókerület képviselőjelöltje köszöntötte. Az eseményen dr. Kovács József többek között a kormány elmúlt 12 évének eredményeiről, valamint az áprilisi országgyűlési választás tétjéről beszélt.

– Összefogott az ellenzék és kormányváltásra készül, ami nagyon reméljük, hogy nem fog nekik sikerülni, már csak azért sem, mert az utóbbi 10 év a világ minden országának megítélése szerint Magyarország utóbbi 100 évének legsikeresebb évtizede volt, és erre mindannyian közösen büszkék kell, hogy legyünk – fogalmazott a jelenleg is a térség országgyűlési képviselőjeként dolgozó politikus.

A fórumon szó esett az orosz-ukrán háborús konfliktus hazánkra gyakorolt hatásairól is. A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hangsúlyozta, hogy ezekben a nehéz időkben egy olyan tapasztalt vezetőre van szüksége az országnak, mint Orbán Viktor, ezért áprilisban majd ezt is figyelembe kell vennie a választóknak. Hollik István szerint a magyarok szempontjából most a béke helyreállítása a legfontosabb.

– Mivel szomszédos országról van szó, ezért a magyar emberek biztonságát mindenképpen garantálni kell, ezért is van most a honvédség a keleti határoknál. Továbbá egyértelmű a magyar emberek akarata, ők azt szeretnék, hogyha Magyarország még véletlenül se sodródna bele ebbe a háborúba, tehát nekünk ebből a konfliktusból ki kell maradnunk – húzta alá. 

A politikus kiemelte, hogy aki fegyvert szállít ebbe a háborús konfliktusba, az nem a békét segíti elő.

További programok »

Gyula

FEL