Hogyha szépen fénylik Vince, megtelik borral a pince!

2017. január 20. 11:14 | Mikó Melinda

,,Hogyha szépen fénylik Vince, megtelik borral a pince!” – tartja a mondás. Ennek jegyében szervez túrát január 22-én, Vince napján a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság. Útjuk a Nagyerdőn és az Apáti úton keresztül a Wenckheim-birtok vincellérházához vezet.

Talán kevesen tudják, hogy Szabadkígyós és Újkígyós között ma is működik egy magánkézben lévő borgazdaság, amelyhez természetesen szőlősbirtok is tartozik. Mindez a Wenckheim-család egykori birtokán, a József-majorban található. A borászat központjául szolgáló vincellérház még az 1800-as évek elején épült, azaz hatvan évvel korábban, mint maga a Wenckheim-kastély, amely napjainkban is a turisták kedvelt célpontja.

A túra vasárnap reggel 9.00 órakor kezdődik, a találkozó helyszíne a szabadkígyósi sportpálya parkolója (GPS koordináta: É 46o35'57.03" K 21o05'01.33"). Ezúttal tehát némileg eltérünk a megszokott útvonaltól, mivel a Nagyerdő mellett elhaladva az Apáti úton elhagyjuk a természetvédelmi területet és a vincellérház felé vesszük az irányt. A borászat vezetői most megnyitják előttünk a máskor nem látogatható házat és a Wenckheim-filagóriát is.

A kultúrtörténeti érdekességek megtekintése mellett természetesen ezúttal is szerepet kap a természet megfigyelése. Gyönyörködhetünk a téli tájban és reményeink szerint sok madárral is találkozunk majd. Visszaúton pedig meglátogatjuk az Alföldvíz Zrt. telephelyén nemrég kialakított mesterséges denevérodú-telepet. A mintegy 10 kilométeres túra várhatóan délután három óráig tart.

A program részvételi díja 480 forint/fő, bővebb információkat Boldog Gusztáv természetvédelmi őrkerület-vezetőtől kaphatnak a +36 304751777-es telefonszámon.

FEL