Hívogató szökőkutak és virágok Békéscsaba belvárosában

2021. április 21. 14:35 | Mikóczy Erika

Napokon belül kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai, nagy a sürgés-forgás ott, ahol éppen erre készülnek. Békéscsaba belvárosa pedig szép hátteret nyújt mindehhez a szökőkutakkal és az egyre több virággal.

Több mint egy éve szinte a feje tetejére állt az életünk, de rövidesen egy újabb lépéssel lesznek közelebb a járvány előtt természetesnek hitt, „normális hétköznapok”.  

Mint arról beszámoltunk, ha a beoltottak száma eléri a 3,5 milliót, akkor a jogszabály értelmében nyitva lehetnek a vendéglátóhelyek teraszai és kerthelyiségei reggel 5 órától 21.30-ig. A vendégeknek kint nem kell maszkot viselniük, csak a belső tereken, amíg például a megrendelt ételt viszik el, vagy a mellékhelyiséget használják. A vendéglátóhelyek alkalmazottai viszont maszkban dolgozhatnak majd. 

 

Fotó: behir/Ujházi György

 

A ma (azaz április 21-én) közzétett adatok szerint, már 3,36 millió beoltottnál tart az ország, jó esély van arra, hogy csütörtökön vagy pénteken elérjük a 3,5 milliót. Így ha az idő is kegyes lesz, remélhetőleg a hétvégén akár már Békéscsabán is kint ülhetünk az éttermek, kávézók teraszain. 

Mivel sokan home office-ban, azaz otthonról dolgoznak még ma is – és betartva a szabályokat, csak akkor mennek el otthonról, ha nagyon szükséges, vagy ha kicsit mozognának –, biztosan lesz olyan, aki személyesen csak most szembesül azzal, hogy újra beindultak a szökőkutak Békéscsabán is, az ágyásokban pedig szebbnél szebb virágok pompáznak.

 

Fotó: behir/Ujházi György

 

Végre igazán tavaszodik, és talán egy lépéssel ismét közelebb kerülünk a nagy találkozásokhoz, a nagy beszélgetésekhez, és ahhoz, hogy együtt gyönyörködhessünk akár a virágokban és a szökőkút vízének játékában is.  

Galéria

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
2024. április 19. 17:21
FEL