Hétvégén minden a dinnye körül forog Medgyesegyházán

2018. augusztus 4. 14:41 | Papp Ádám Sándor

Pénteken könnyű zenei koncertekkel, míg szombaton szórakoztató programokkal várta az érdeklődőket a 24. Dinnyefesztivál Medgyesegyházán. A már tradicionálisnak nevezhető esemény fő célja az, hogy népszerűsítsék a helyi lédús zöld héjút és természetesen az, hogy a kilátogatók egy jó hangulatú hétvégét töltsenek el a dinnye fővárosában.

 

 

A hagyományoknak megfelelően idén is többféle versenyszámban mérték össze képességeiket a dinnyelovagi címért vetekedők. A győzelemért a következőket kellett teljesítenie az indulóknak: Hátratett kézzel, időre megenni egy szelet dinnyét, majd tíz darab dinnyét átpakolni az egyik rekeszből a másikba, de zsonglőrködni is kellett, méghozzá úgy, hogy egy rúd két végén volt egy-egy 3 kilós gyümölcs. Többen azért jelentkeztek a feladatok teljesítésére, hogy szembesüljenek valódi erejükkel.

 

 

 

- Szerettem volna kipróbálni, hogy milyen erős vagyok, és hogy mennyi idő alatt tudom átpakolni az összes dinnyét. Megtapasztalhattam a gyümölcsök súlyát, mert otthon általában apa szokta azokat hurcolni - árulta el Bodnár Alexandra.

A lovagi torna mellett a termelők között is tartottak egy megmérettetést: a szervezők keresték a legnehezebb gyümölcsöt is. Szombaton délelőtt a legsúlyosabb dinnye 43 kilót nyomott.

 

 

Továbbá a kultúrház előtt faragóversenyt is tartottak, ahol a gyümölcsből különböző állatokat, vagy éppen tárgyakat kreáltak a résztvevők.

 

 

A település polgármestere elárulta: a fesztiválra nemcsak helybéliek látogatnak ki, hanem az egész megyéből és az ország számos pontjáról érkeznek érdeklődők.

- Ez már a 24. Dinnyefesztivál és nagyon büszkék vagyunk, hogy a mi településünk volt az ötletgazdája ennek az eseménynek. Nagyon sok helyszínről érkeznek hozzánk a három napos programra, ami jó jel, hiszen azt a célt tűztük ki, hogy a medgyesegyházi, igazi lédús dinnyét szeretnénk népszerűsíteni - emelte ki dr. Nagy Béla György.

 

Az esemény szombati és vasárnapi programja:

2018. augusztus 4. szombat

  •  9.00 Csorvás Város Fúvószenekara és Majorette csoportjának felvonulása
  •  9.20 óra Ünnepi megnyitó Fesztivált megnyitja Dr. Nagy Béla György polgármester
  •  9.30 óra Csorvás Város Fúvószenekara és Majorette csoportjának bemutatója
  •  10.00 – 13.00 Lovagi torna / PARK/ (Graffiti verseny)
  •  10.00 - 13.00 Családi egészségnap
  •  15.00 Lovaggá ütési ceremónia – eredményhirdetés
  •  16.00 Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat műsora
  •  17.00 Román Nemzetiségi műsor a Medgyesegyházi Román Nemzetiségi Önkormányzat támogatásával.
  •  18.00 Taekwon-do csoport bemutatója
  •  19:00- 19:40 Acid Jazz Dance moderntánccsoport fellépése
  •  20.00 Dolly Plusssz kis élőkoncertje
  •  22.00 Emelet Projekt együttes koncertje

2018. augusztus 5. vasárnap

  •  9.30 Saman Zerin- Bűvész Show
  •  10.00 Bibuczi gyermekszínház „Nagyotmondó Tóbiás” zenés mesejátéka ( park színpad)
  •  11.00 Viharsarki Ökölvívó Egyesület bemutatója és toborzója
  •  15:00-17:00 Szakács József mulatós, zenés műsora
  •  17.15- 18.15 „Cintányéros cudar világ” Merényi Nicolette és Kiszely Zoltán operett műsora
  •  18.20 No Comment Dance moderntánccsoport bemutatója
  •  18.45 – 20.35. Retróleum együttes koncertje
  •  20.55- 21.00 Schéner Mihály Általános Iskola elballagott diákjainak „Zene – Padlás" marionette című produkciója.
  •  22.00 Kárpátia Zenekar koncertje

 

További programok »

FEL