A polgármesteri hivatal nyolc tisztviselője és két alpolgármester, Nagy Ferenc és Varga Tamás még 2023-ban fogott össze azért, hogy közösen hódoljanak szenvedélyüknek, a futásnak. Még annak az évnek a tavaszán tizen teljesítették a legnagyobb kivást, a 2023-as Ultrabalatont, amit idén újra megismételtek.
– Fáradtan, de feltöltődve érkezünk ilyenkor vissza, teli élményekkel, és a kollegiális kapcsolat mellett még erősebb baráti kapcsolat alakul ki ilyenkor a kollégák között – mondt el Csernus Ibolya. A békéscsabai polgármesteri hivatal jogtanácsosa hozzátette: két éve ugyancsak a Balatont, tavaly a Tisza-tavat kerülték meg a csapat tagjai. Mint mondta: egyik alkalommal sem fordult meg a fejében, hogy a megterhelő hétvége után szabadnapot vegyen ki, mert hatalmas élmény hétfő reggel az itthon maradt kollégákkal találkozni, akik végig szurkoltak nekik.
Szombaton délután rajtoltak el és vasárnap kora délután 19 váltást teljesítve – szinte másodpercre pontosan tartva az előre tervezett időeredményt – értek célba. A tíz fős csapat 20 óra 59 perc 50 másodperc alatt teljesítette a 211 kilométeres távot.
– Ez elsősorban nem a sportteljesítményről szól. Nyilván arról is, hiszen fejenként egy félmaratoni távot futottunk átlagosan, de ez egy nagyon jó kooperációs társasjáték. Tíz embernek és a két biciklisnek kell általunk meghatározott számú váltóponton – esetünkben ez 19 váltást jelentett – mindig a megfelelő időben odaérni, megtalálni egymást és időben becsatlakozni – emelte ki László Jenő Csaba.
A békéscsabai polgármesteri hivatal jogtanácsosa hozzátette: éppen a közösségi élmény miatt próbálták az ismerősöknek, barátoknak és az itthon maradt kollégáknak továbbadni az átélteket.
Egy zárt Facebook csoporton keresztül élőben közvetítették a váltásokat és érzékeltették a hangulatot. A Csabai Gyors tagjai – több kollégát bevonva – az első Ultrabalaton után a Békéscsabai Városháza 150 éves évfordulóját egy 150 kilométeres futással ünnepelték 2023-ban, amely még jobban összekovácsolta a társaságot.
– A Csabai Gyorsnak az üzenete az, hogy az ebben az épületben dolgozók aktívak, összetartóak, sportosak. Szerintem a közösség ezzel is mutatja, hogy a munkán túl is tudunk együttműködni, egymást támogatni és szinte egy baráti társaságként belevágunk nagyobb lélegzetvételű teljesítményekbe – hangsúlyozta Varga Tamás.
Békéscsaba alpolgármestere hozzátette: a futócsapat érdemeit mutatja, hogy 21 órán keresztül buzdították egymást, és a jól előkészített szervezés után kiváló teljesítményt nyújtottak.